VRCK

2019.11.21. 20:00

Nagy lépés az elődöntő felé

Magyar Kupa-meccset nyert szerdán Dunaújvárosban a Vegyész RC Kazincbarcika csapata.

A férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén, szerdán Dunaferr SE–Vegyész RC Kazincbarcika találkozót rendeztek a Duna-parti városban.

Magabiztosan

Az összecsapás elején mindkét oldalon akadtak hibák, majd a hazaiak részéről elsősorban Mészáros, a túloldalon pedig Braga révén, támadásból is születtek pontok. Amikor pedig háromegységnyi fórra tett szert a VRCK, és meglépni látszott (9–12), a hazai szakvezető időt kért. A szünet után Iván G. jó nyitásaival zárkóztak a dunaújvárosiak, de aztán egy szép labdamenet Árva jól helyezett, erős ütésével ért véget, és ez lélektanilag a vendégeket segítette. Aztán jött egy jó Braga-blokk, ami arra késztette a Dunaferr szakvezetőjét, hogy a második idejét is kikérje (13–18). Azonban ez nem sokat használt, elsősorban azért, mert Árva jól játszott, és emiatt a szett végjátékát nem tudta szorossá tenni a vendéglátó (17–25).

A második játszma elején viszont fej fej mellett haladtak a csapatok, de egyik fél sem tudott egy pontnál nagyobb előnyre szert tenni. Egészen addig, amíg Iván G. jó nyitásaival két egységre nőtt a Dunaferr fórja. De a hazai csapat ettől nem kapott szárnyakat, három ki nem kényszerített hiba is becsúszott náluk, így fordult a kocka (9–11). A folytatásban Blázsovics és Juhász P. is egy-egy jó ütéssel villant, majd előbbi jól is blokkolt, Braga ütését követően pedig a hazai szakvezető időt kért (12–16). A VRCK magabiztosan játszott, amikor kellett, mindig volt valaki, aki lehűtötte a hazaiak lelkesedését. Így aztán 14–20-nál jött a második hazai pauza, és Mészáros hiába ért el pontokat, a vendégek szépen haladtak az újabb részsiker felé, amit el is értek (19–25).

17–17 után

A harmadik szett szép labdamenetekkel kezdődött, és mindkét oldalra jutott ebből pont. A kemény ütések mellett finom ejtések is színesítették a játékot, Braga ilyen mozdulata után nem sokkal Árva bombája érkezett, és ezzel a vendégek mozdultak el a döntetlen állásról (7–8). A folytatásban meglépni látszott a barcikai gárda, háromegységnyi fórjuk után Mészáros ütései jelentették a hazai tapadást, Tomanóczy B. sáncával pedig újra egál lett (12–12). Tartották a lépést a hazaiak a Vegyésszel, 16–16-nál a barcikai edző kért időt. A pályára való visszaérés után Mészáros pontja következett, de nem maradt el a válasz, és mivel a borsodi együttes fordított (17–18), így a dunaújvárosiak folyamodtak pauzáért. Mivel ez nem használt, és „hirtelen” négy egység lett avendégek előnye (18–22), újra Dunaferr-időkérés volt műsoron. Viszont fordulatot ez sem hozott, a Vegyész elgyalogolt 25-ig (20–25), és megnyerte a meccset.

A két csapat a visszavágót december 18-án 18.30-tól játssza a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban.


Jegyzőkönyv

Dunaferr SE–Vegyész RC Kazincbarcika 0:3 (-17, -19, -20)

Dunaújváros, 100 néző. V.: Pőcze, Tillmann.

Dunaferr SE: Mészáros 13, Quintz 1, Majoros 1, Laczi 8, Tomanóczy B. 7, Iván G. 5. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Iván B. 1, Hatvany 5, Balázs B. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez 1, Blázsovics 12, Péter M. 1, Braga 14, Árva 9, Juhász P. 5. Csere: Vitko (liberó). Vezetőedző: Marek Kardos.

Tomanóczy Tibor: – Gratulálok a Kazincbarcikának a győzelemhez. A mai napon

mi a tudásunk harminc százalékát nyújtottuk, ennél többre vagyunk képesek. Előre kell néznünk, készülünk a Pénzügyőr elleni bajnokira.

Marek Kardos: – Örülünk a győzelemnek, többségében sikerült betartani a taktikát, és ennek köszönhetően elértük azt az eredményt, amit elterveztünk. Jó volt látni, hogy a keményebb edzések ellenére is jól játszottak a fiúk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!