Szikszó

2019.11.12. 11:00

Sikeresek az oroszlánszívűek

Már magyar bajnokai is vannak a szikszói küzdősport egyesületnek.

Horváth Imre

Józsa Sándor (jobbra) és csapata nagyon jó eredményeket tudhat maguk mögött

Forrás: Magánarchívum

Mindössze három éve alakult meg az Oroszlánszív Küzdősport Egyesület Szikszón, de máris nagyon jó eredményeket tudhatnak maguk mögött, amelynek köszönhetően jó úton haladnak a cél felé, ami nem más, mint a válogatottban való szereplés.

Sokan keresték

2016-ban költözött a fővárosból Szikszóra Józsa Sándor, ugyanis a felesége itt született, és úgy döntöttek, itt telepednek le. Sándor 13 éves kora óta foglalkozik küzdősportokkal, leginkább a Muaythai, vagyis a thai-box terén. 2014-ben K-1 magyar bajnok, 2016-ban amatőr világkupa győztes is volt többek között.

– Amikor költöztünk azonnal klub után néztem, ahol edzhetek és versenyezhetek, így a DVTK-Vita Gym Muaythai Klubhoz kerültem, ahol azóta is űzöm a küzdősportot, ők az egyik legerősebb Muaythai klub az országban – meséli Józsa Sándor. Ugyanakkor itt Szikszón többen is megkerestek, hogy nem foglalkoznék-e velük, taníthatnám őket, edzhetnénk együtt, és mivel több ilyen megkeresés is érkezett, úgy döntöttem, hogy adok ennek szervezett formát, és alapítok egy egyesületet – mondja a kezdetekről.

Érdeklődőkben pedig nincs is hiány. Az egyesületet párjával, illetve barátjával, Szabó Márkkal vezetik, Göncruszkán egy gyerekcsapatot edzenek Márkkal az egyesület égisze alatt, Szikszón pedig vegyes csoporttal dolgoznak, a legfiatalabb edzést látogató 8, míg a legidősebb 54 éves, fiúk és lányok vegyesen járnak hozzájuk. Az edzéseiket hét közben az Inkubátorházban tartják, de Sándor azt meséli, olyan lelkesek a fiatalok, hogy sokan még hétvégén is edzést kérnek. Ennek pedig meg is van az eredménye.

 

– Muaythai, K-1 és K1- light versenyeken indulunk, olyan rendezvényeken, amelyeket a Magyar Muaythai Szövetség szervez. Október 12-én részt vettünk a Magyarország-Kína K-1 Gálán, ahol bemutatkozó meccseket vívtak a fiatalok. Itt nem hirdetnek győztes, de mi kívülről azért látjuk, hogyan alakulnak ezek a mérkőzések, és mondhatom, hogy mindegyiket megnyertük – meséli büszkén.

Országos bajnokok

Október 19. viszont már a WFC Országos Bajnokságon tették le a névjegyüket. Szanyi Márton és Marci Kamilla is K-1 országos bajnok lett, de szinte minden versenyzőjük dobogóra állhatott, így igazi éremesővel tértek haza a gyerekek. De Józsa Sándor azt mondja, ugyanilyen fontos, hogy sokat tanultak a mérkőzésekből, a hibákat javítani tudják, így a következő versenyeken még jobban szerepelhetnek.

– Azzal pedig, hogy már országos bajnokaink is vannak elérhető közelségbe kerülhet a végső nagy célunk, hogy az egyesület tagjai válogatott kerettagok lehessenek és a nemzetközi porondon is megmutathassák magukat. Persze az egyesületben fontosak a nem versenyző sportolóink is, hiszen az is a célom, hogy minél többen mozogjanak és ismerkedjenek meg a küzdősportokkal – teszi hozzá Józsa Sándor. Aki a versenyző karrierjére is figyel közben, a WFC bajnokságon maga is kötelek közé lépett és veterán 75 kg-os kategóriában országos bajnok lett, de edzőjével, Jászka Krisztiánnal egy 30.-ai bunyóra is készülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában