focitragédia

2019.11.27. 08:00

Az ózdi labdarúgás koromfekete napja

Tizenhat éves gyerekek szerepeltek az Ózdi Kohász SC csapatában Tállyán, ahol majd harminc gólt kaptak.

Marosréti Ervin

Forrás: Illusztráció/Kozma István

Vasárnap délután óta „első számú” futballhír, hogy az Ózdi Kohász SC gárdája 29–0-s, megsemmisítő vereséget szenvedett az NB III-as labdarúgó bajnokság keretében, Tállyán. Komikus, vagy tragikomikus? Ki, hogy fogja fel. Az ózdiak – különösen a szurkolók – a 110 éves helyi labdarúgás fekete napjaként emlegetik azóta is ezt a találkozót. Nem véletlen. Mint ismert, az Ózdi KSC-t ősszel folyamatosan pontlevonásokkal sújtották, mert az utánpótlás csapatait nem tudta versenyeztetni. Az ózdi stadion alkalmatlan az NB III-as mérkőzések lebonyolítására, ráadásul most már nyilvános, hogy a játékosok hónapok óta nem kapták meg azt a juttatásukat, amiben a klubvezetés megállapodott velük.

Tokár Béla Fotó: ÉM

Így történhetett meg az a csúfság, hogy a felnőtt csapatot 16 éves gyerekekből állították ki, aminek ez lett az eredménye. 29-0. Tokár Béla, korábbi legendás diósgyőri és ózdi játékost is megrázták az események. Az Ózdi FC-t többször is irányító szakember őszintén beszélt a tállyai eseményekről.

Végig szenvedte

– Nem csak hallottam az eredményt, hanem láttam is az egészet. Ott voltam Tállyán – szögezte le előre Tokár Béla. – Az ózdi labdarúgás megszégyenítése volt az egész. Azokat a gyerekeket küldték pályára, akik három éve az én U13-as csapatomban szerepeltek. A szememben ők hősök, mert mások helyett vitték el a balhét. Ráadásul 23-0-nál a kapust kihozták jobbhátvédnek, a védőt meg beállították a háló elé, de újabb gólokat kapott a csapat. Ez akár még nagyobb különbségű hazai győzelem lehetett volna, mert a majd harminc gól mellett a Tállya még számos helyzetet elkönnyelműsködött. Nagyon szomorú vagyok, mert az ózdi futball nem ezt érdemli.

Kiütötték a focit

Tokár Béla szerint a klubvezetésnek és a játékosoknak is megvan a felelősségük. Utóbbiakat azért hozta szóba, mert szerinte léteznie kellene betyárbecsületnek is. Még akkor is végig kellett volna játszani az őszt, ha az anyagiak nem úgy folynak be, mint korábban.

– Ebben a helyzetben mindenki saras, de nem lett volna szabad hagyni, hogy az ózdi foci idáig jusson – folytatta Tokár Béla. – Azt hallottam, hogy nem edzenek, ezt még el is lehetne fogadni, de hogy nem állnak ki annak a klubnak a színeibe, ahol szerepelnek? Ezt már nem. Úgy gondolom, hogy ez a helyzet hosszú évekre visszaveti az ózdi focit. Óriási pofon a mostani. Az ózdi játékosok ugyanis nincsenek a városban, máshol játszanak, ezért a húsz évvel ezelőtti helyzethez képest még nehezebb lesz újrakezdeni. A jelenlegi vezetés teljes mértékben hiteltelen, sajnálom, hogy a sportág alakulásának 110 éves jubileumán ezt kellett megélnünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában