Jégkorong

2019.11.14. 16:30

Adorján tortája és koronája

Bemutatkozott a magyar jégkorong-válogatottban Adorján Attila, a DVTK Jegesmedvék kapusa.

Kolodzey Tamás

Adorján Attila a magyar válogatott legjobbjaként különdíjat kapott a lengyelek elleni győzelem után

Forrás: ÉM

A napokban Gdansk adott otthont a Négy Nemzet Tornájának, amelyet nemzeti együttesünk nyert meg. A Macik portását a lengyelek elleni – a mieink 2–0-s sikerrel végződött – meccs után csapatunk legjobbjává választották és tárgyjutalomban részesítették.

Felejthetetlen

A csíkszeredai születésű, hamarosan 23 éves Adorján Attila az SC Csíkszereda utánpótlásában pallérozódott, egykori korosztályos sikereit pedig Románia színeiben érte el. Tagja volt hazája U18-as és U20-as válogatottjának, 2013-ban pedig bronzérmet szerzett a Tallinnban rendezett U18-as világbajnokságon, majd öt esztendővel ezelőtt áttelepült Magyarországra, és a Jegesmacik tagja lett.

– Mivel úgy döntöttem, hogy meghívás esetén magyar válogatott akarok lenni, négy esztendőt kellett kivárnom – mondta hazaérkezése után a 180 centiméteres hálóőr. – A szíves invitálásnak természetesen nagyon örültem, az izgatottságomat pedig fokozta, hogy először ölthettem magamra a honi címeres mezt. A klubomnál mindenki gratulált nekem, és a kerettagoktól is rengeteg biztatást kaptam. Gdanskban aztán különleges, örökre felejthetetlen élmény ért: győztes mérkőzés után hallgathattam meg a magyar himnuszt, és talán valamennyi honfitársam elfogadja tőlem azt, hogy rendkívül meghatódtam. A tornát megnyertük, ez habot adott nekem a „tortámra”, a különdíjammal pedig még koronát is kaptam a fejemre.

A jövőről

A jóhoz könnyű hozzászokni, tartja a mondás, a piros-fehérek portása azonban nem kerget délibábot:

– Tisztában vagyok azzal, hogy itthon rengeteg jó képességű kapus van, vagyis a képletesen egyes számú mezért nagy a tülekedés. Nekem az a dolgom, hogy amikor a mesteremtől lehetőséget kapok rá, minél jobb teljesítményt nyújtsak, a többi pedig Jarmo Tolvanen szövetségi kapitányon és szakmai stábjának tagjain múlik. Ezen a héten például folytatódik a Tipsport Liga küzdelemsorozata, pénteken és vasárnap is hazai környezetben lépünk jégre, s elképzelhető, hogy valamelyik meccsen engem állítanak a ketrec elé. Amennyiben így lesz és százszázalékos teljesítményre leszek képes most és később is, akkor reménykedhetek az újabb meghívásokban.

Egerben tanul

Adorján Attila hétfőn érkezett haza Lengyelországból, kedden azonban nem kellett klubcsapatának foglalkozásán megjelennie, ugyanis szabadnapot kapott.

– Ennek oka nem a pihenés vagy a pihentetés volt – közölte a sportoló. – Utolsó éves vagyok az egri Eszterházy Károly Egyetemen, ahol ha minden jól megy, akkor hamarosan átvehetem a sportszervezői diplomámat. Maga a képzés hároméves, én azonban a hoki miatt négy esztendőre nyújtottam a tanulmányaimat, de úgy gondolom, hogy az én koromban még nem veszítettem semmit, sőt a sportpályafutásomra tekintettel csak nyertem.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában