Karate

2019.10.16. 18:00

Nemzetközi is a tizenharmadik emlékverseny

Szombaton ismét karatékák népesítik be Miskolcon az Egyetemi Körcsarnokot.

Molnár István

A formagyakorlattal indul a verseny

Forrás: ÉM-archívum

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség, valamint a Justitia Fuji-Yama SE idén immár 13. alkalommal rendezi meg az Avas kupa–Csordás József-emlékverseny elnevezésű eseményét, mégpedig szombaton, október 19-én 10 órától az Egyetemi Körcsarnokban. A rendezvény célja kettős: egyrészt emlékezni Sensei Csordás Józsefre, aki 2006-ban bekövetkezett haláláig volt elnöke a megyei karateszövetségnek és oszlopos tagja a miskolci klubnak, valamint versenyzési lehetőséget biztosítani kezdő és haladó karatékák számára.

Sokan a megyéből

Amint azt Kis Virágtól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség főtitkárától megtudtuk, a hét végi megmérettetésen mintegy háromszáz nevező mutatja meg képességeit, a magyar karatésokon kívül szlovák és román versenyzők is. A megyéből indulnak sportolók – a miskolciak mellett – Szerencs­ről, Tiszaújvárosból, illetőleg a Renraku-Ryu Karate Sportegyesület tagjai Bőcsről, Tiszalúcról. A megnyitót 10 órától tartják, majd 10.15-től indulnak a kata (formagyakorlat) versenyszámok, folyamatos eredményhirdetéssel. 12.30-tól startolnak a kumite (küzdelem) versenyszámok, itt is folyamatosan kihirdetik majd a legjobbakat. A tervek szerint 18 órakor díjazzák a legeredményesebb hazai és külföldi csapatot, illetve a legjobb női és férfi karatékát. A verseny az érvényes WKF-szabályrendszer szerint zajlik majd. A viadal fővédnöke Hanshi Julius Thiry, a Hayashi-ha Shito-ryu International elnöke és dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke. A versenyt a nézők díjmentesen tekinthetik meg.

A viadal névadójáról

Csordás József (3. dan) 1970-ben született, a karatéval 1986. februárjában ismerkedett meg, első övvizsgáját 1987. december 15-én tette le. 1991. február 24-én a kecskeméti felnőtt karate országos bajnokságon csapat kumitében barátaival második helyezést ért el. Ebben az esztendőben rendezték meg a Hayashi-ha Shito-ryu világbajnokságot Rómában, ahol megmutatta tudását a küzdőtéren. 1992-től a tíz alkalommal Miskolcon megrendezésre került Gyermek és Ifjúsági Karate Világkupa szervezőbizottságának oszlopos tagja volt. 1996. július 23. és augusztus 1. között tagja volt annak a küldöttségnek, amely először járt az Egyesült Államokban, Seattle-ben részt vett az International Good Will Championships (Jóakarat Játékok) elnevezésű versenyen, melyen a csapattal bronzérmet nyert. 2000. február 22-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség elnökévé választották. 2003. október 18-án Shito-ryu Európa-kupát szervezett barátjával, Siklós Lászlóval Kazincbarcikán a városi sportcsarnokban, majd decemberben a Magyar Karate Szakszövetség elismerését vehette át Budapesten edzői munkájának elismeréseként. 2006. szeptember 24-én hunyt el.

A versennyel, lebonyolítással kapcsolatos egyéb részletek megtalálhatóak a Justitia Fuji-Yama SE honlapján (www.justitiase.hu), valamint közösségi oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában