NB III.

2019.10.20. 22:03

A másik probléma, hogy nem azt a játékot játszottuk amit gyakoroltunk”

A labdarúgó NB III Keleti csoport 11. fordulóját vasárnap rendezték meg. Megyénk csapatainak eredményei.

Jászberényi FC – Termálfürdő Tiszaújváros 1-2 (1-1)

Jászberény, 200 néző. V.: Kulcsár.

Jászberény: Menczeles – Szőllősi (Győrfi), Ludasi, Süttő, Pálinkás (László), Király, Lakatos G., Lakatos B., Sándor, Gresó, Szemere. Edző: Németh Gyula.

Termálfürdő Tiszaújváros: Tóth Cs. – Burics, Gelsi, Pap, Csicsek, Tóth M., Hussein (Kulcsár), Orosz, Bokros, Terdik (Molnár M.), Bene (Nagy D.). Edző: Gerliczki Máté.

G.: Szemere, ill. Csicsek, Nagy D. Jók: Lakatos G., Lakatos B., ill. az egész csapat.

Németh Gyula: – Elsősorban szeretnék gratulálni a Tiszaújvárosnak, nagyon nagy melót tettek a győzelembe, nekünk az első félidőben maradt benne sok. A futball törvénye megint beigazolódott, mert a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát.

Gerliczki Máté: – Nagyon magas színvonalú mérkőzést játszottunk, rengeteg helyzet volt mindkét oldalon. Gratulálok minden pályára lépő és pályára nem lépő játékosunknak, mert hatalmas szívvel óriási győzelmet arattak. Németh Gyuszinak külön gratulálok mert jó munkát végez és jó csapata van.

Diósgyőri VTK tartalék – Putnok FC 1-2 (0-1)

Miskolc, 150 néző. V.: Muhari.

DVTK tartalék: Bukrán – Ivánka, Szűcs, Boros, Zsiga, Óvári, Farkas, Vági, Orosz M., Szabó, Ternován. Edző: Vég Csongor.

Putnok FC: Pomozi – Nyisalovits, Tóth Sz. (Tucsa), Fazekas, Zimányi (Sándor), Katona, Mahalek, Illés R., Nyitrai (Galambosi), Arday, Nemes. Edző: Kriston István.

G.: Boros, ill. Katona, Mahalek. Kiállítva: Zimányi (kispadról, 89.). Jók: Boros, Óvári, Szabó, Vági, Szűcs, ill. az egész csapat.

Vég Csongor: – Hetek óta olyan mérkőzéseket játszunk, hogy már az első félidőben el kellene dönteni a meccseket. Erre az ellenfél egy kapura tartó lövés után megszerzi a vezetést és futhatunk az eredmény után. Szinte végig támadtuk a második játékrészt, sikerült egalizálni és a büntető is ott volt, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. Sajnos ezek a ziccerek kimaradtak és a futball büntetett. A vendégek a második kapura lövésükkel elvitték a három pontot, amihez gratulálok is nekik. Nekünk pedig menni kell előre tovább és dolgozni, mert egyszer ez az állapot amiben van a csapat meg fog fordulni és a jó játékunk eredménnyel is fog párosulni.

Nagy Csaba, pályaedző: – Gratulálok a csapatnak a mai győzelemhez, minden játékos kitette szívét-lelkét a pályára a mai mérkőzésen.

Gyöngyösi AK – Tállya KSE 0-2 (0-0)

Gyöngyös, 200 néző. V.: Erdélyi.

Gyöngyös: Ladányi – Fehér, Rédei (Márkus), Csoszánszki, Wild, Ondrejó, Petrezselyem, Tarnai (Nagy R.), Bartha, Tóth O. (Nádudvari), Forgács. Edző: Varga Attila.

Tállya KSE: Tarr – Ondó, Csicsvári, Németh B. (Paranai), Potyka, Ohár (Toldi), Szegedi, Fenyőfalvi, Bihari, Sárosi (Horváth B.), Bocsi. Edző: Uray Attila.

G.: Ondó (11-esből), Ohár. Jók: Fehér, ill. az egész csapat.

Varga Attila: – Tíz hét alatt tett tönkre minket akinek nem ez lenne a dolga, de ezt a lelkiismeretére bízom. Ami az egyik oldalon tizenegyes annak a másik oldalon is annak kellene lenni, még akkor is, ha az illető csak a könyvből tanulta a szabályokat. A másik probléma, hogy nem azt a játékot játszottuk amit gyakoroltunk és amire készültünk.

Uray Attila: – Az elmúlt egy hónapban a mezőny legszerencsétlenebb csapata voltunk, több esetben olyan teljesítményt nyújtottunk, amikor pontot vagy pontokat kellett volna szereznünk, így ma nagy eredménykényszer alatt játszott a csapat. Örülök a győzelemnek ami teljesen megérdemelt volt, gratulálok minden csapattagnak.

Füzesgyarmati SK – Ózdi KSC 3-1 (1-0)

Füzesgyarmat, 300 néző. V.: Nazsa.

Füzesgyarmat: Fildan – Raducu, Fejes, Székely, Villand (Achim Á.), Achim S., Popescu (Katona), Toca, Vincze, Pataki L. (Lukács), Constantinescu. Edző: Csillag László.

Ózd: Lékai – Czingráber, Tönkő, Kozics, Pataki R. (Tóth G.), Bogáti (Hiba), Lévai, Zöllei (Pataki Zs.), Marczis, Gál Sz., Keményffy. Edző: Várhidi Péter.

G.: Villand, Pataki L., Lukács, ill. Lévai. Jók: az egész csapat, ill. senki.

Boros Tibor, csapatvezető: – Értékes három pontot szereztünk.

Várhidi Péter: – Gratulálok a csapatomnak magyar játékosok ellen hét forduló óta még mindig veretlenek vagyunk. Hajrá magyar fiatalok!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában