Kézilabda

2019.09.13. 11:00

Keleti rangadóval nyit az ÓAM-Ózdi KC

Nyíregyházán kezdi meg a bajnokságot a másodosztályú borsodi férfi kézilabdacsapat.

Marosréti Ervin

Idegenben kezdik a bajnokságot

Forrás: ÉM

Eljött a rajt ideje. Az ÓAM-Ózdi KC férfi kézilabdacsapata hathetes felkészülési időszak után pénteken már bajnoki mérkőzést játszik Nyíregyházán. A nyitány és utána a többi összecsapás sem ígérkezik könnyűnek, hiszen az ózdiak a korábbi évekhez hasonlóan a nyári szünetben ismét átalakultak. Meghatározó játékosok távoztak, akiket igyekeztek pótolni az egyesületnél. Emellett a saját nevelésű fiatal játékosok is egyre nagyobb szerephez juthatnak a piros-kékeknél.

Nehéz jósolni

– Az eltervezett munkát elvégeztük, a felkészülés különböző fázisában összesen hét mérkőzést játszottunk. Ebből ötöt megnyertünk, ami természetesen nem mérvadó, de talán mutat valamit – összegzett Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője. – Az előzetes hírek és átigazolások alapján három-négy kiemelkedő csapat ismét lesz a Keleti csoportban, a többi rivális esetében pedig néhány forduló után lehet majd látni, hogy valóban mire hivatott. Így van ez a mi esetünkben is, ránk is érvényes ez a megállapítás. Erőviszonyokról most még nagyon nehéz beszélni, de az biztos, hogy pokolian erős, kemény szezon vár ránk. Minden mérkőzés élet-halál harc lesz.

Az ÓAM-Ózdi KC ebben a szezonban már két tétmérkőzést játszott. A Magyar Kupa selejtezőjében a Nyírbátort, a sorozat első fordulójában pedig a Kisvárdát győzték le vendégként. Az NB II.-es ellenfelek elleni siker azonban valahol kötelezőnek számított, hiszen ettől csak nehezebb fellépések várnak a csapatra e hét végétől.

– Morálisan jobb összetételű lett a keretünk, azt viszont a mérkőzések döntik el, hogy játékban mennyit léptünk előre – folytatta a vezetőedző. – Az viszont tény, hogy a Keletre sorolt, újonnan érkező ellenfelek mindegyike nagyszerűen erősített. Mi viszont rendkívül fiatalok vagyunk, a mindenkori ózdi felnőttcsapat legalacsonyabb átlagéletkorú gárdájával kezdjük a szezont. A fiatalok egyébként nagy terhelésnek lesznek kitéve, hiszen az NB I.-es ifibajnokságban is helyt kell állniuk, úgyhogy gyakran heti két mérkőzés vár majd rájuk.

Ózdiak ott, itt

Emellett az ÓAM-Ózdi KC a Ligakupában is érdekelt, hiszen az MKSZ a másodosztályú csapatok számára is kötelezővé tette az indulást. A lényeg azonban, hogy a pénteken kezdődő bajnokságban jól helytálljon a gárda. A nyitányon pikáns meccs vár az ózdiakra Nyíregyházán (kezdés: péntek 18.00), ahol több korábbi játékosuk is szerepel.

– Bő egy év alatt öten igazoltak Nyíregyházára tőlünk, ettől függetlenül ez a párharc mindig háromesélyes – szögezte le Szakál György. – Természetesen nem feltartott kezekkel utazunk Szabolcsba, de a papírforma a házigazdák mellett szól. Némelyest változtatunk a támadójátékunkon, hiszen a Nyíregyháza a mezőny egyik legmagasabb védekező falával rendelkezik. Bízom benne, hogy a pontosan végrehajtott, kombinatív játék meghozhatja a gyümölcsét, és sikerrel vesszük a szezon első akadályát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában