Helyi sport

2019.08.27. 11:00

Terem, szerelés nélkül kezdték

Az 1950-es években ismerkedett meg az ökölvívással, sportolt, edzősködik és a szakosztály ügyeit is intézi.

Tóth Balázs

Tóth József

Fotó: Tóth Balázs

Tóth József lett idén Mezőkövesd díszpolgára. Ő a mezőkövesdi ökölvívás motorja már közel fél évszázada. Tizenkét-tizenhárom éves korában, az ötvenes években ismerkedett meg a sportággal.

Lehetetlen helyeken

– Akkoriban két kultúrcentrum volt, a Tűzoltó Kultúrcentrum, ahol volt miniterem, miniszínpad, ott voltak az edzések, mérkőzések. A másik az olvasókör volt. Lehetetlen helyeken edzettünk, a Tűzoltóban vagy az Ipartestület helyiségében. Ott egyszer történt, hogy vártuk a miskolciakat, a kétszer két méteres öltözőben tolongtunk vagy tízen, amikor leszakadt a padló. Beestünk a pincébe, ahol a szövetkezet savanyított káposztát tárolt. Mindenki tiszta lé lett, de emellett volt, aki nagyon megütötte magát. Aztán előfordult, hogy elmentünk Ózdra találkozóra fakarusszal. Mire odaértünk, mindenki beteg lett. Nem voltunk elkényeztetve, de jó rá visszaemlékezni – idézte föl fiatalkori emlékeit Tóth József, aki középiskolában a gimnáziumban kezdett, majd mérleges tanuló lett, dolgozott Diósgyőrben, katonáskodott Taszáron, végzett estin gépipari technikumot, emellett különböző egyesületekben sportolt.

Aztán 1973 környékén keresték meg őt és Dorogi Istvánt, mi lenne, ha összehoznák az ökölvívó-szakosztályt. Se terem, se szerelés nem volt, csak nagy adag lelkesedés, de úgy voltak vele, akkor is megcsinálják.

– Az elején kicsit bakogott a szekér, minden iskolát végigedzettünk 1-2 hónapig, s mindig állt a bál. Végül konszolidálódott a helyzet, az 1980-as évek felé már jöttek az eredmények, nemzetközi versenyekre tudtam elmenni a gyerekekkel. Mindig volt 1-2 húzóember, akiről tudtam, hogy dobogós lesz. Az 1990-es évek években volt 8-10 nagyon jó gyerek, jó rájuk visszagondolni, fegyelmezettek, jó hozzáállásúak voltak. Olyan társaság, hogy bárhová mentünk, irigykedve néztek ránk. Talán Balog Vilmosnak volt a legnagyobb szerencséje, eltökéltsége, vb-n és Eb-n indult. A 63,5 kilós súlycsoport nagyon tömör, ott van a legtöbb jó gyerek, nagy szerencse kell, hogy dobogós legyen valaki, neki akkora nem volt. Az igazi tudása a profi meccsein domborodott ki, 29 mérkőzést nyert a Box Team Vienna színeiben. Amikor Nyíregyházára igazolt, sokáig csípte az orrom, de tovább dolgoztunk. A korábbi eredményeket viszont nem tudtuk megismételni. Pedig szériában nyertük a Matyó Kupát, mondták az edzők, „ha magadnak csinálsz Matyó Kupát, ránk ne számítsál”. Erre úgy válaszoltam, nem mondhatom a gyereknek, hogy ne üssön. Ezek az idők elmúltak, de vitte a gyerekeket a Debrecen, az Újpest, a Tatabánya, Borsodi Bányász – idézte föl az elmúlt évtizedek történéseit a kitüntetett.

Már a 43.

A Matyó Kupa az edző, szakosztályvezető szíve csücske, idén negyvenharmadik alkalommal rendezték meg (már nem négynapos volt, de), két napon át két ringben csatázott a 250 gyerek, nagy verseny volt. Tóth József megköszönte a szponzoroknak, például a Matyó Agrártermelő Zrt.-nek, az Almási Kft.-nek, a Szilvási Építőnek, a Mátrai Erőműnek, nélkülük nem lehetne verseny.

– Amikor Mezőkövesd város lett, Demeter Zoltán barátommal elmentünk Pataki István tanácselnökhöz, és Demeter mondta neki, hogy a városnak nincs országos rendezvénye. A tanácselnök kérdezte, mit lehetne csinálni. A válasz az volt, hogy rendezzünk évente Matyó Kupa ökölvívóversenyt. Sokáig fogta Demeter a kezemet, az ő kezdeményezésére kezdődött a versenysorozat. Amíg erővel bírom, csinálom. Már tízszer megfogadtam, hogy elég volt, mert egy ilyen versenyen, függetlenül attól, hogy vannak segítők, a balhét a rendező viszi el. Aztán veszek egy nagy levegőt, hátha jövőre jobban sikerül – mondta Tóth József, aki a tanácsi rendszerben is kapott már városi elismeréseket. Most nem hitte el, hogy tényleg megkapja ezt a kitüntetést, megviselte egy kicsit, hogy fel kellett menni szerepelni. Próbálja elhinni, hogy ha már megkapta, akkor biztos tett le valamit az asztalra.

A sport, munka, tanulás mellett családot alapított, fia, lánya és két unokája van az 1940 decemberében született díszpolgárnak. Ezenkívül rengeteg hobbija is: nagyon szeret motorozni középiskolás kora óta. Énekel a Jézus Szíve templom énekkaraiban, olvas és könyveket gyűjt, orientalistákat, népi írókat, a világ­irodalom remekeit. Van egy kis műhelye, szőlője, kertjei. Elfoglalja magát, hogy ne legyen üresjárata, mindig foglalkoztassa valami.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!