rali

2019.07.12. 17:00

Ismerős terep a pódium

Túl a bajnokság felén a pontverseny második helyén áll Balogh János és Holczer Dániel.

Marosréti Ervin

Balogh János (balra) és Holczer Dániel Veszprémben harmadikként zártak

Fotó: Kollár Attila

Az elmúlt évekhez képest abszolút a pozitív meglepetés kategóriába tartozik Balogh János és Holczer Dániel eddigi szereplése. A miskolci ralis és navigátora a magyar bajnokságból lezajlott négy futam mindegyikén pódiumos helyen végzett. A két harmadik és két negyedik pozíciónak köszönhetően az éllovas Vincze–Bacigál kettős mögött az abszolút értékelés második helyén állnak.

Tudják, mit akarnak

– Természetesen jó kimondani, hogy harcban vagyunk a legjobb helyezésekért, de nagyon sok van még hátra. Ezt az előkelő helyezést meg is lehet tartani, el is ronthatjuk, de természetesen az a tervünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből a bajnokságból – mondta Balogh János, aki a múlt hétvégi Veszprém Ral­lye-t bronzérmesként zárta. – Skodás pályafutásom elejét a hektikusság jellemezte, ezen idén mindenképpen változtatni akartunk. Nem úgy, hogy lassítunk, de igyekeztünk a határainkat, a képességeinket figyelembe venni. Az eddigi stabil, kiegyensúlyozott versenyzésünk annak köszönhető, hogy a megbeszélt taktikát minden esetben igyekeztünk betartani. Magunkkal foglalkoztunk, és így teszünk a jövőben is. Most már tudjuk, hogy hol járunk és hová akarunk eljutni. Nagy önfegyelem kellett ehhez, de úgy fest: ez a sikerhez vezető út, amelynek még közel sem vagyunk a végén.

Balogh János hozzátette: az ORB élmezőnye kiváló. Nagyszerű versenyzőket és remek pilótákat vonultat fel a magyar bajnokság, ezért komoly részsikernek tartja, hogy jelenleg az éllovas mögött másodikként állnak. A stabil, kiegyensúlyozott teljesítmény egyelőre kifizetődik, hiszen a riválisoknál az eredményesség szempontjából sokkal nagyobb az ingadozás.

– Dani fogalmazta meg még a közös pályafutásunk elején, hogy ebben a sportban is lényeges a fokozatosság elve. Úgy kell összerakni az egész sztorit, hogy előbb egy gyorsaságit, majd egy napot, később egy versenyt, végül akár a bajnokságot is meg lehessen nyerni – folytatta Balogh János. – Az első lépcsőfokot ebből a szempontból megtettük, de dolgozunk tovább, mert most már látszik, hogy tudunk még fejlődni. Az R5-ös kategóriaváltás idején szerettem volna bizonyos folyamatokat felgyorsítani, kihagyni, most már látszik, hogy ezt nem lehet. Nagyon sok mindent újra kellett tanulni a Skodával, hiába érkeztem a legerősebb mezőnybe a 3-as kategória bajnokaként.

Sok feladat

Balogh János reméli, hogy rövidesen folyamatos taktikai csatában lesznek az élmezőnnyel, lassan erre is meg kell érniük. A hátralévő három futamon érett, taktikus versenyzésre lesz szükségük, hogy a pontversenyben továbbra is előkelő helyen tudjanak maradni.

Ózdon folytatják

– Augusztus végén Ózdon folytatjuk, majd a nagy hagyományokkal rendelkező Mecsek Rallye következik a sorban, végül pedig az ERC-naptárban is szereplő nyíregyházi hétvége következik. Utóbbi verseny gyorsasági szakaszait a Zemplénben rendezik, tehát mindhárom helyszín ismerős számukra. Ebben a helyzetben sokkal jobb hangulatban tesszük a dolgunkat. Érzem, hogy van még bennünk és az autóban is fejlődési lehetőség, ha nem lenne, feltenném a kezem. A nyári szünetet a második helyen töltjük, ám nagyon sok dolgunk van még ebben a bajnokságban, ha legalább a jelenlegi pozíciónkat meg akarjuk tartani.

Névjegy

Név: Balogh János

Születési hely, idő: Miskolc, 1974. március 11.

Magasság: 180 cm

Súly: 80 kg

Családi állapot: nős, 2 gyerek édesapja: Donát, Vince

Hobbi: gyereknevelés

Pályafutás: első raliverseny, ahol minden elkezdődött: 2001-es Esztergom Rallye. 2002: N/2 kategória, abszolút bajnok. 2015: 3-as géposztály, abszolút bajnok. 2016: 3-as géposztály abszolút bajnok. 2008: Murva Rallye Kupa, kupagyőztes. 2015: Murva Rallye Kupa, kupagyőztes

Idei eredmények: Eger Rallye, 3. helyezés, Miskolc Rallye, 4. helyezés, Székesfehérvár Rallye, 4. helyezés, Veszprém Rallye, 3. helyezés

Navigátora: Holczer Dániel

Autója: Skoda Fabia R5

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!