Kézilabda

2019.07.30. 13:00

Európa csúcsán az ózdi lány

A Lóci DSE-ben nevelkedett Vámos Petra korosztályos Eb-t nyert az U19-es kézilabda-­válogatottal.

Marosréti Ervin

Vámos Petra (középen) és az ózdi utánpótlás a győri elődöntő után találkozott egymással

Forrás: Magánarchívum

A női juniorválogatott nagyszerű meneteléséből alaposan kivette a részét Vámos Petra. Az ózdi lány a Lóci DSE-ben nevelkedett, az elmúlt öt esztendőben pedig már a NEKA kötelékében pallérozódott. A Győrben megrendezett U19-es Európa-bajnokságon pedig nem csupán csapatkapitánya, hanem egyik vezéregyénisége is volt a kontinensbajnok magyar együttesnek.

Ezen a tornán a legnagyobb erősségünk a csapategység volt.

Egymásért küzdöttek

– Ezen a tornán a legnagyobb erősségünk a csapategység volt – állította Vámos Petra. – Végig összeszokott teljesítményt nyújtottunk, és mindvégig képesek voltunk egymásért küzdeni. Ez leginkább az oroszok elleni elődöntőben mutatkozott meg, ahol nagy előnyt szereztünk, majd az ellenfél ezt ledolgozta, így a hajrában ismét meg kellett nyerni a mérkőzést. Szerencsére sikerült, a döntőben pedig a hollandokkal szemben önkívületi állapotban játszott az egész csapat. Több mint ötezer néző előtt, hazai környezetben nyertük meg az Eb-t, ami fantasztikus élmény volt mindannyiunk számára.

Vámos Petra hozzátette: a torna első pillanatától az utolsóig a közönség fergeteges hangulatot teremtett, de azoknak is érezték a szeretetét, akik a televízión keresztül követték végig az eseményeket. A válogatott az Eb előtt nagyjából egy hónapon keresztül készült közösen, ami teljes egészében betáblázta a mindennapokat.

Kevés szabadidő

– Edzésekről, meccsekről, közös foglalkozásokról szólt az előző időszak, a családommal nagyon kevés időt tölthettem együtt – folytatta az újdonsült Európa-bajnok, Vámos Petra. – Az eredmény azonban visszaigazolta ezt az időszakot, hiszen ezt a tornát, míg élünk, nem feledjük el. Nagyon jó érzés kimondani, hogy Eb-t nyertünk ezzel a korosztállyal, bízom benne, hogy a jövő is ilyen eredményes lesz. Nagyon örültem, hogy találkozhattam nevelőegyesületem jelenlegi utánpótlásának néhány játékosával, a döntőre pedig Barta Zsolt klubvezető is ellátogatott. Ez is jólesett számomra.

Új impulzus

Vámos Petra a győri Európa-bajnokság után csupán néhány nap pihenőt kapott, ezután már az új klubcsapatában volt jelenése. A NEKA-ból ugyanis ezen a nyáron a Debrecen együtteséhez igazolt, ahol egy szintén ózdi származású edző, Köstner Vilmos irányítja az NB I.-es lányokat.

– Az iskolából még van egy évem, ezért sokat hezitáltam, nehéz döntés volt a váltás. Végül úgy gondoltam, hogy mindenképpen kell a környezetváltozás, ezért belevágok az új kihívásba – indokolta döntését Vámos Petra. – Az sem titok, hogy szerettem volna magam kipróbálni magasabb szinten, a DVSC pedig erre remek lehetőséget kínál. Köstner Vilmos lesz az új edzőm, aki meleg szívvel fogadott, pontosan a régi ismertség kapcsán. Biztos, hogy sok új impulzus ér majd Debrecenben az első időszakban, kíváncsian várom az új kalandot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában