megye I.

2019.07.01. 13:00

A meccslabdát is megőrizték

Negyedszázada lett megyei I. osztályú bajnok az Encs VSC, melynek tagjai szombaton ünnepeltek.

Kolodzey Tamás

Az encsi ünnepség részvevői

Fotó: Kuszkó Dániel Sándor

Az alkalomból megtelt a Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium aulája. Azt mindenki tudta, hogy az encsiek 1994. június 19-én harcolták ki az aranyérmet, és levetítik a mindent eldöntő találkozó felvételét, arra viszont kevesen számítottak, hogy kiállítják a hajdani meccslabdát és megkapjuk az Észak-Magyarország hajdani tudósításának levonatát is.

A gólszerző szervezte

Az ötletgazda Kuszkó Sándor, az intézmény igazgatóhelyettese volt, s minő véletlen, hogy az egykori rangadó mindent eldöntő gólját a tanár úr fejelte.

– Évek óta dédelgettem azt az álmomat, hogy összehozzam a társaságot – mondta az esemény főszervezője. – A mádiak elleni diadalunk hosszan kihatott a város labdarúgóéletére: kétszer játszottunk az NB III.-ban, de alapvetően a megyei I. osztály oszlopos tagjai vagyunk. A lefújás után hatalmas ünneplésben volt részünk, mindenki a gyepre szaladt, ezt bárki tehette, hiszen csak egy kötélből állt a „kerítés”.

A méltatók között volt Szeles András, a város polgármestere, aki elöljáróban kijelentette, hogy az évfordulók esztendejét élik, majd így folytatta:

– Encs 35 éve város, a helyi szervezett sportélet pedig a 95. évét tapossa. Győzelmünkkel egyidős, azaz ugyancsak 25-ös az új füves pályánk, szóval eredményes és dicső múlt áll mögöttünk. Tiszteljük az egykori sikerkovácsokat, megbecsüljük az értékeinket, méltatjuk a klub- és a szakosztály tisztségviselőinek munkáját, és örülünk, hogy köztünk van az akkori szövetség elnöke is. A hétköznapi csodát tehetséges helyi fiatalokkal értük el, tettükből pedig most merítünk erőt.

Felejthetetlen

Szót kapott Pásztor András, az egyesület volt elnöke, Encs testkultúrájának ikonikus alakja is:

– Nagyon készültünk a mérkőzésre, már kora reggel kimentünk a pályára. Jegy nem maradt, a felvételből látszik, hogy az 1500-as nézőszám megfelelt a valóságnak. Akár több góllal is nyerhettünk volna, de csak 1–0 lett a vége. Vigyáznunk kellett, hiszen döntetlen esetén a Mád vitte volna el a pálmát. Sokan és sokat segítettek, a majd’ egy tucat kolléga közül Orlóczki Tibor edzőnket kell a lista élére helyeznem.

A sikerkovács meghatódva fogadta a méltatásokat, aztán mesélt:

– Mindenre emlékszem… Alapjában véve a mádiak képzettebbek voltak, de a taktikánk és a helyi körülmények megfogták őket. Mindkét gárda középen tömörült, mi a harcosságunknak és Kuszkó fejesének köszönhetően nyertünk. A negyedszázaddal ezelőtt elért aranyérmünk kitörölhetetlen Encs futballéletéből, és számomra is felejthetetlen maradt, pályafutásom kiemelkedő pontja lett.

A díszvacsorán mindenkiből dőlt a szó. Hallottuk, hogy sokszorosítani fogják a városi televízió felvételét, amelyet azok kapják meg, akik „valamilyen” részt szakítottak ki maguknak a bajnoki címből és az NB III.-ba jutásból.

Emlékidéző

A megyei I. osztály bajnoki címét eldöntő találkozó: 1994. június 19.

Encs–Mád 1–0 (0–0)

Encs, 1500 néző. V.: Márta.

Encs: Kiss J. – Kozma (Kuszkó), Tarr, Orosz, Varga B., Varga F. (Molnár), Bartha, Csorba (Ruszkai), Szegedi, Kotula, Adu. Edző: Orlóczki Tibor. Mád: Kiss Á. – Majoros, Paksi, Gazdag (Bodnár L.), Thury, Kentos, Ihnáth, Nagy, Timári, Laczkó, Tatárka. Edző: Oláh Ferenc. Gólszerző: Kuszkó. Jók: Szegedi, Bartha, Varga B., Orosz, Csorba, ill. Kiss Á. Thuty, Laczkó.

Az élcsoport végeredménye: 1. Encs 43 pont. 2. Mád 42 (61–20), 3. Sátoraljaújhely 42 (65–33).

Az encsiek bajnokcsapatának tagjai (zárójelben a meccsszámok/gólok): Kiss József (28), Kozma Szabolcs (24/1), Csiki Csaba (16), Orosz István (28/3), Varga Bertalan (29), Tarr Sándor (29/2), Kuszkó Sándor (19/5), Ruszkai József (19), Kotula László (26/13), Barta József (30/7), Szegedi Tibor (29/7), Adu Antal (30/5), Csorba Csaba (28/5), Dányi László (14), Nikolov László (2), Török Gábor (11/1), Varga Ferenc (23), Molnár Zsolt (21/1), Bodnár István (2), Márkus Krisztián (3), Kiss Norbert (1), Ortó Attila (3), Glonczi Zsolt (2), Kónya János (1).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!