Rallycross

2019.06.28. 15:52

Pünkösdi vesszőfutás

KisVadkutya László Pünkösdkor sem otthon malmozott, hanem a RabócsiRingen riogatta az ürgéket a rallycross pályán, ahol idén másodjára állt a rajtrácsra. Célja a kakucsi kategória győzelem megismétlése volt. Most megosztja a portálolvasókkal, hogy miként sikerült a versenyhétvégéje.

Kovács Csilla

- Vasárnap sajnos sok technikai ellenőrzésem volt. Az első előfutamban 7. időt sikerült csak autóznom. A hibákat átbeszéltük a csapattal, ezt követően a 2-3. helyeken intettek le, ennek eredményeként az 5. helyről vártam a hétfőt. Reggel ismét egy technikai ellenőrzésen estem át, ami jól sikerült. A „Warm Up”-on sikerült felébrednem és a 3. előfutamon egy 3. időt menni. Összetettben így 4. helyre léptem előre, tehát az első sorból indulhattam az elődöntőn, amit meg is nyertem. A csapattal már ennek is örültünk a nehéz hétvége után. A döntőben lerajtoltam a többieket, de mi egy biztos helyezésért mentünk, ezért már az elején kimentünk a joker körre, ahonnan a második helyre álltam vissza és ez a leintés pillanatáig így is maradt.

Az idén mintha megtáltosodtál volna, a sikereid minek és kiknek köszönhetőek?

- Már a szezon előtt és azóta is nagyon sokat edzek a személyi edzőmmel, Erdős Józseffel azaz „Zsugával”. Az erőnlétem fejlesztése mellett, videók alapján tanulnom a pályákat és sokat szimulátorozom a versenyek előtt.

Hétfőn nagyon meleg volt, a versenyautóban tűzállóban meg főleg. Van a kocsiban ilyenkor innivalód, vagy amit Géza bátyád visz a rajtelőkészítőbe azt iszod?

- Van egy kis itókás tasak, amiből rajt előtt és leintés után szoktam inni. A rajtelőkészítőben pedig a Géza által hozott hideg ásványvizet fogyasztom.

Legközelebb hol láthatunk indulni?

- A fuglaui futam előtt velem és a csapattal július 13-án Hevesen, a Kövérgáz SE által szervezett teszten találkozhattok és természetesen július 26-28-án Fuglauban.

Szeretném megköszönni a szervizcsapatomnak a precíz munkát, és a szponzoraimnak a támogatást!

Sportbaráti Üdvözlettel: Nedecki „KisVadkutya” László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!