Kapustábor

2019.06.19. 07:30

Amíg van érdeklődés, addig csinálják

A héten zajlik Abaújszántón a 13. Veréb György–Kövesfalvi István kapustábor.

Kolodzey Tamás, Molnár István

Az idei kapustábor szervezői, oktatói és szereplői

Fotó: Kolodzey Tamás

Akik benne vannak a megyei futball körforgásában, tudják, hogy mi­után befejeződik az aktuális labdarúgószezon, majd az iskola is, azonnal elkezdődik a kapustábor Abaújszántón. Az idei hétfőn indult, immár a tizenharmadik, és továbbra is Veréb György, valamint Kövesfalvi István neve fémjelzi. Előbbi a DVTK egyik legendája, magyar bajnoki bronzérmes, kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa-győztes, a közeli Méráról származik.

Kiváló körülmények

– Utoljára két éve szálltam be az edzésekbe, azóta egészségügyi ok miatt nem, de itt vagyok, felügyelek, szervezek, ha kell, irányítok – kezdte Veréb György, aki Abaújszántóhoz fűződő első élményét is megosztotta. – A mérai iskolában voltam hetedikes, amikor nem tudom, hogy hogyan, hol láthattak előtte, de meghívót kaptam Szerencsre, a megyei ifjúsági válogatóra. Az otthonról indult busz éppen Abaújszántón robbant le, ahonnan motorbiciklivel vittek tovább. Apám tudta, értem jött kerékpárral, így Szerencsről hol a vázon ülve, hol gyalogolva mentünk haza, 31 kilométert. Nem tudom, mi lett volna velem, ha akkor nem érek oda a válogatóra…

Öregkorig megmarad

A Diósgyőr egykori hálóőre a kapustáborhoz hozzáfűzte: mindig vannak új gyerekek a résztvevők között, és az ide jövő kapusok minden évben igyekeznek a legfrissebb módszerekkel dolgozni.

– Nagy köszönet Soltész Zoltán főszervezőnek és Soltész Péternek, illetve Szentmártoni Györgynek, akik nagyon lelkesen kezdték és csinálják ezt a tábort – mondta Veréb György. – A gyerekek jó pályán játszhatnak, kiválóan ellátják őket, és a kiegészítő programokat is hozzájuk igazítják, szóval mindent megkapnak. Vannak, akiknek a szülei is eljönnek, hiszen a környék számos látnivalót, programot kínál. A gyerekek csoportokra, korosztályokra vannak bontva, és az edzők folyamatosan váltják egymást. Hogy meddig csináljuk? Addig biztos, amíg van érdeklődés, igény, illetve amíg Zoli és Péter az ügy mellett áll.

Keddi ottjártunkkor Sánta Tibor, a Nyíregyháza, Rézsó Péter, a Szolnok, Farkas Balázs, az MTK kapus­edzője, illetve Kövesfalvi István, a DVTK egykori játékosa, az A-válogatott, valamint az U17-es válogatott kapusedzője dolgoztatta a fiatalokat:

– Az ilyen táborok felnőtt-, sőt öregkorig is megmaradnak a szereplők emlékezetében – fogalmazott Kövesfalvi István. – A kisgyerekek sokáig erről fognak beszélni, az események ugyanis mély nyomot hagynak bennük. Én a kezdetektől idejárok, a kicsik közben cserélődnek, más arcok tűnnek fel, és akár a régiekkel, akár az újakkal rendre nagy élmény dolgozni.

Negyvenketten

A szokásos „leltározásra” Soltész Zoltánt kértük.

– A bejárókkal és a szántóiakkal együtt negyvenketten vagyunk – közölte a főszervező. – Jöttek például Budapestről, Ceglédről, Miskolcról, Nyíregyházáról, Szerencsről, Szolnokról, Tokajból, Vácról, a legfiatalabb, ha nem tévedek, nyolcéves, a legidősebb huszonegy. A tábort Rakaczki Bence emlékének ajánljuk, a DVTK egykori kapusa sajnos soha nem fordult meg itt. Sokan és sokat segítettek és segítenek nekünk: köszönet Sáfián Ádám abaújszántói és Osika József tállyai polgármesternek, Zolnai Antalnak, Rakaczki Bence keresztapjának, dr. Virágh Mária debreceni orvosnak és a Sajti Viktor vezette Magyar Labdarúgó-szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igazgatóságának is.

Gyúrás és szauna

Hétfőtől péntekig – szerda kivételével – napi két foglalkozást tartanak az abaújszántói, igazán nagyszerű gyepen, ma délután gyúrás és szauna is szerepel a programban. Felvetettük, hogy évente akár több kapustábort is tető alá hozhatnának a városban, mire Szentmártoni György – a tanár úr – így kontrázott:

– Igen, lehetne, csak sok pénz kellene hozzá…

A jelen lévő szakemberek egybehangzóan állították, hogy ezek a jó kapus ismérvei: megfelelő magasság, ügyesség, ütemérzék, tehetség, és mindehhez kell a kemény és a folyamatos munka. Abaújszántón ez a napi menü.

Napi program

A tábor naponta ismétlődő programja:

7.00: ébresztő, reggeli

9.30–11.00: edzés

12.00: ebéd

13.00–16.00: pihenő

16.00: uzsonna

17.00–18.30: edzés

19.30: vacsora

22.00: takarodó

Szabadidős tevékenységek: csocsó, asztalitenisz, fürdés, teqball


A Szpari felnőtt az álma

Először jött el a táborba a 8 éves Cservenyák Noel, aki Nyíregyházán a Zelk Zoltán Általános Iskolában most fejezte be a második osztályt: „Sánta Tibi bácsi volt a korábbi edzőm, aki most is itt van. Ő és apáék mondták, hogy el lehet ide jönni. Már az oviban is fociztam, s nagyon szeretem. Ez a második nap, már négy barátom van. Nem mindig védek, mert valamikor a mezőnyben játszom, de az is jó. A Szpariban jól érzem magam, szeretnék majd a felnőttcsapatba bekerülni. A kedvenc kapusom Manuel Neuer, aki a Bayern Münchenben játszik. Azért szeretem, mert jól véd. Ha lehet, jövőre is eljönnék Abaújszántóra.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában