Helyi sport

2018.11.04. 14:31

Szívből jövő segítség a miskolci pólósok szervezésében

Miskolc - Sokan csatlakoztak a jótékony célú akcióhoz – szombaton adták át a gyűjtött adományt.

Miskolc - Sokan csatlakoztak a jótékony célú akcióhoz – szombaton adták át a gyűjtött adományt.

Lapunkból értesült Bachner András, a Pann­Ergy-Miskolci Vízilabda Club elnöke nyáron arról, hogy a 12 éves Buncsák Margarita gyógykezelésre szorul, és a lányka felépülése érdekében már több jó szándékú ember is megmozdult. A miskolci pólósok adakozó szellemisége közismert, évről évre igyekeznek a Gyermek Egészségügyi Központban lábadozók karácsonyát megszépíteni. Most Margarita érdekében hirdettek jótékony célú akciót, melynek keretein belül a klub dolgozói és a játékosok mellett a szurkolók is segítettek, hiszen a csapat három hazai találkozóján is gyűjtötték a közönség soraiban a felajánlásokat. Emellett árverésre bocsátották Nagy Ádámnak azt a sapkáját, melyet a magyar aranyérmes csapat tagjaként viselt a németországi világkupán. A több forrásból érkező adományt szerda este az Újpesti VSE elleni telt ház előtt játszott győztes mérkőzésen adták át a beteg kishölgy édesanyjának.

Jelképes csekken

– Szimbolikusan látványos, hatalmas csekket adtunk át az anyukának. Közel félmillió, egészen pontosan 475 320 forinttal segítettünk. Margarita is felszólalt, elérzékenyülve fogadta, hogy ilyen sokan támogatjuk a gyógyulásban – mondta büszkén Bachner András. A klub elnökétől azt is megtudtuk, az egyik fiatal drukker saját rajzával ajándékozta meg Margaritát, és az árverésre bocsátott sapkát is neki adták.

– A jó Isten rájuk tekintett. Most szeretnénk elérni, hogy a Kemény Dénes Uszodában kapjon gyógytornát. Mottónk, hogy figyeljünk jobban egymásra, ezt üzenjük a nyilvánosságnak – tette hozzá a klub elnöke.

ÉM-JA


[related-post post_id="4020654"]

[related-post post_id="4009012"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!