Helyi sport

2018.11.21. 09:40

MVLC: Szükség volt új impulzusra

Miskolc - Az MVLC világbajnoka bízik benne, hogy vissza tud kerülni a válogatottba.

Miskolc - Az MVLC világbajnoka bízik benne, hogy vissza tud kerülni a válogatottba.

Az átigazolási időszak egyik szenzációja volt, amikor még az előző bajnokság befejezése előtt – április közepén – bejelentették, hogy a világbajnok Bedő Krisztián a ZF Eger csapatától a PannErgy-MVLC-hez igazol. Az idő tájt még nem lehetett tudni, hogy a borsodiak kiharcolják-e a nemzetközi szereplés, az Európa Kupában való indulás jogát, ami végül nem sikerült.

A jó oldalát nézte

– Amikor kiderült, hogy a Miskolc nem lesz kupainduló, kicsit csalódott voltam, de aztán elkezdtem a jó oldalát nézni, mert ennek is volt – kezdte Bedő Krisztián. – Több időnk maradt arra, hogy olyan dolgokkal is foglalkozzunk, amire nekem Egerben nem volt módom, hiszen folyamatosan nemzetközi kupaindulók voltunk, komoly volt a tempó, szerda-szombat ritmusban játszottuk a mérkőzéseket, minimális volt a pihenő. Itt van, volt úgy, hogy adódott hosszabb szünet meccsek között, s ilyenkor tudtunk a kondíciónkkal foglalkozni, arra nagyobb hangsúlyt fektetni. Ezen kívül posztorientáltan több tréninget tudunk csinálni. Az is motiváció, hogy újra odajussunk a nemzetközi színtérre, látom, hogy ezt mennyire szeretné a klub, a város. Ezzel a csapattal ott a helyünk, amit, hogy így van, meg kell mutatnunk.

A Bitskey Zoltán emlékviadalra és a Testvérvárosok Kupájára több száz nevezőt várunk Miskolcra.” Hölcz Péter

A legfrissebb történés a Pann­Ergy-MVLC-nél, hogy a gárda története, a miskolci póló története során első alkalommal bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Ez, maga a tény, Bedő Krisztiánnak nem ,,nagy szám”, hiszen 2016-ban, az egriek pólósaként kupagyőzelmet ünnepelhetett. Hogy mennyire segíthet feldolgozni, megélni mindezt, az elődöntőbe jutást a többieknek? – megkérdeztük.

– Azért vannak nálunk olyan játékosok, akik válogatott vagy klubszinten értek már el komoly eredményt, tudják kezelni az olyan helyzeteket, amikor nagy a tét, de persze magának a klubnak ez a siker új – válaszolta Bedő Krisztián. – Szerintem ennek a szituációnak a feldolgozásával nem lesz probléma. Ha kell majd, akkor segítjük egymást, ahogyan most is, amikor látjuk, hogy esetleg valaki egy kissé fásultabb, görcsösebb. Szeretnénk kihozni ebből a négyes döntőből a lehető legtöbbet.

Ambiciózus, motivált

Amióta Miskolcra, az MVLC-hez érkezett Bedő Krisztián, eltelt már jó pár hónap, ezért kíváncsiak voltunk benyomásaira.

– Jól érzem magam a klubnál, a csapat pedig olyan, mint amilyennek vártam, amilyennek gondoltam, amikor kiderült, hogy rajtam kívül még kik jönnek, milyen szellemiségű, és milyen játékintelligenciával bíró játékosok – nyilatkozta az 1993-as születésű center. – A társaság remek, mindenki ambiciózus, motivált, ez nekem is jó, az új impulzus Eger után, ahol öt szezont töltöttem el. Kellett nekem a váltás, öt hónap után úgy gondolom, jó döntés volt az MVLC-hez igazolni. Az edzések megfelelőek, a csapat jól teljesít, bízom benne, hogy tudunk lépni egy szintet a korábbiakhoz képest, végre sikerül megfogni egy nagyobb, nevesebb ellenfelet.

A PannErgy egyik erősségét a válogatott tagságról is megkérdeztük, hogy mennyire számít rá Märcz Tamás szövetségi kapitány.

– Napi szinten nem foglalkozom ezzel, megpróbálom kizárni, csinálom a magam dolgát a legjobb tudásom szerint – mondta Bedő Krisztián. – Ha játszani fogok, és a teljesítményem olyan lesz, ami megfelelő, akkor szólni fog. Legalábbis ebben reménykedem, ha pedig nem, akkor sem lesz probléma, ám nyilván mindent megteszek azért, hogy visszakerüljek a keretbe.

ÉM-MI


Ma: bajnoki a DVSE-vel

A bajnokságban ma pótolja be az MVLC a debreceniek csoportos megbetegedése miatt november 10-én elmaradt közös bajnoki találkozóját. Az összecsapás 19.30-kor indul a hajdúságiak uszodájában.

– Egy teljesen más mérkőzés lesz, mint amilyen a két Magyar Kupa találkozó volt – tette hozzá mindehhez Bedő Krisztián. – A debrecenieken még pénteken és szombaton is érezhető volt, hogy a korábbi betegség miatt nincsenek teljesen formában, de pár nap már ismét eltelt. Nehéz összecsapásra számítunk, biztos, hogy a DVSE hazai pályán ,,harapni fog”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!