Helyi sport

2017.12.04. 12:51

MVLC: Nem múlnák alul a tavalyit

Miskolc - Hétfőn 19 órától előre­ho­zott bajnoki meccset ját­szik a Pann­Ergy-MVLC pó­ló­csa­pa­ta Budapesten.

Miskolc - Hétfőn 19 órától előre­ho­zott bajnoki meccset ját­szik a Pann­Ergy-MVLC pó­ló­csa­pa­ta Budapesten.

Gőzerővel készül az Európa Kupa negyeddöntő visszavágójára a PannErgy-­Miskolci VLC OB I-es férfi vízilabda gárdája, amint az ismert, a borsodiak a november 8-i első felvonáson – amelyet a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodában rendeztek meg – négy góllal, 12-8-ra nyertek az orosz Spartak Volgográd ellen. Dr. Sike József vezetőedző együttese legutóbb november 26-án, vasárnap játszott tétmeccset, a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóját a Ferencváros ellen. Misicékre azonban – ezen sorozat négyes fináléja miatt – a múlt hétvégén nem várt összecsapás, így a gárda Romániába utazott, ahol a tavalyi Európa Kupa döntős Digi Oradeával játszottak egy-egy edzőmérkőzést, csütörtökön, valamint pénteken.

Levédekezni a vezért

A hazaérkezés után a borsodiak szakvezetőjét arról kérdeztük, hogy miért hozták előre mára – a B csoport 9. fordulójában – az eredetileg december 16-ra kiírt, Racionet Honvéd elleni idegenbeli összecsapást?

– Azért, mert ez igazából mind a két klubnak jó – mondta dr. Sike József. – A Honvéd ajánlotta fel, ezen belül a mai, hétfői napot és keddet, mi pedig az elsőt elfogadtuk. Szakmailag nem okoz problémát, sőt jó is, hiszen szombaton egy nagyon fontos fellépésünk lesz Oroszországban, amire ugyan lehetne edzéssel készülni, de mindig jobb a mérkőzés, a játék. A tabella, a számmisztika, az esélylatolgatás alapján szinte már bizonyos, hogy a csoportban a legjobb négyben végzünk az alapszakaszban, ha csak azokat a meccseket hozzuk, amiket kell, már nem előzhet meg bennünket a Pécs. A Honvédot az első körben itthon, öt góllal legyőztük, tavaly négy pontot szereztünk ellenük, ezt nem szeretnénk alulmúlni idén sem. Náluk van egy Szivós Marci, aki ugyanúgy húzza a csapatát, és ugyanúgy képes egy mérkőzésen öt-hat gólra, mint Halturin a Volgográdnál, úgyhogy gyakorolhatjuk a vezéregyéniség levédekezését is.

Jó, hogy itt vannak

A mai nappal még nem ér véget a Volgográdra való ,,hangolódás”, ugyanis szerdán 18 órától a hazánkban túrázó kanadai válogatott ellen ugrik medencébe Miskolcon az MVLC.

– A lényeg itt is az: produkálni kell, test a test ellen, egy másik, ismeretlen játékossal szemben, ez nem tréning – tette hozzá dr. Sike József. – Csináltathatnék helyette edzést, bármilyen szép feladatokat adhatnék a játékosoknak, de az igazat megvallva, július 18. óta vagyunk talpon, és ilyenkor már minden kicsit nehezebben megy. Nekünk jó, hogy itt vannak Magyarországon, az is, hogy eljönnek hozzánk, akkor miért ne vállalja el az ember? Jó a fizikumuk, jól kontráznak, ebben az oroszok is jók, úgyhogy megint lehet gyako­rolni.

A PannErgy-MVLC-nek ez lesz az idei utolsó hazai összecsapása – ezután már csak a Volgográd elleni Ek-visszavágó lesz soron.

Pénteken irány Volgográd

A PannErgy-MVLC pénteken utazik el Volgográdba (érkezés este), szombaton délelőtt egyórás edzést tartanak a helyi Aquatic Sport Centralban, aztán helyi idő szerint 18 órától (magyar idő szerint 16.00-tól) kezdődik majd a Spartak elleni visszavágó. Hazautazás vasárnap délután.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!