Helyi sport

2017.12.12. 13:10

A címvédővel kell majd megküzdenie az MVLC-nek az Európa Kupa-fináléért

Miskolc - Ahogyan azt várták, az egyik elődöntő „magyar” lesz a férfi vízilabda Európa Kupában.

Miskolc - Ahogyan azt várták, az egyik elődöntő „magyar” lesz a férfi vízilabda Európa Kupában.

Nagy sikert ért el a PannErgy-Miskolci VLC férfi-pólócsapata, amely ugyan szombaton este kikapott (7-10) Volgográdban az Európa Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, az első, borsodi meccsen elért négygólos sikere (12-8) elegendő volt ahhoz, hogy bekerüljön a sorozat legjobb 4 gárdája közé. A klub hétfőn sajtótájékoztatót tartott, amelyen Bach­ner András szakmai vezető arról beszélt, hogy harmadik első osztályú évükben érték el ezt az óriási sikert, s bízik abban, hogy tudnak még minderre rátenni.

– Büszke vagyok a csapatra, de az egész klubra, a háttéremberekre is, akiknek a munkája ugyanúgy benne van mindebben. Szeretném megköszönni a támogatást fő szponzorunknak, a Pann­Ergy Zrt.-nek, Miskolc város önkormányzatának, illetve a Szerencsejáték Zrt.-nek, bízunk abban, hogy a jövőben is megmarad valamennyiük támogatása.

A szakember kiemelte dr. Sike József vezetőedző munkáját, aki 2015, az OB I-be való feljutás óta dolgozik Miskolcon, s akit úgy jellemzett, hogy „ugyanolyan őrült, mint én, mert a vízilabda a legfontosabb az életében”. A játékosok közül a montenegrói válogatott centert, Sasa Misicet említette meg Bachner András, remélve azt is, hogy a pólós a jövőben is az MVLC-t erősíti majd.

Elővarázsolta

– Az emberben mindig van kétség, hogy vajon mi lesz, mi várhat rá, de igyekeztünk minden eshetőségre felkészülni – jelentette ki a volgográdi visszavágóval kapcsolatos felvetésre dr. Sike József. – Voltak információink, tudtuk, hogy hátrányban kétféleképpen lehet gyors gólokat elérni: lefordulásból vagy ötméteres-szabaddobásból. Ezeket, úgy gondolom, jól kivédtük. Mentálisan rendben volt a csapat, igazából 8-5 után lehetett volna éles a helyzet, ha akkor 9-5-re alakul az állás, de szinte rögtön feljöttünk 9-7-re. Egy városban egy tehetség bármikor születhet, úszásban, atlétikában, de a csapatjáték más, itt egység kell, ami ennél a klubnál létrejött. Ezt a klubot, csapatot Bachner András a semmiből varázsolta elő, ez a csapat tavaly ötödik lett a bajnokságban és harcolta ki ezzel a kupaindulást. Azzal tisztában voltunk, hogy ekkora menetelés közepette lesznek olyan pillanatok, amikor megroggyanunk, ez bekövetkezett Tatabányán, de visszajöttünk, és biztos vagyok abban, hogy az elkövetett hibákat a szezon további részében ki fogjuk javítani. Örülünk, hogy Verona, Marseille és a Ferencváros mellé felkerült egy olyan név is a nemzetközi vízilabdás térképre, hogy Miskolc.

A kupában hétfőn meg is tartották a sorsolást, ez alapján az egyik ágon a francia CN Marseille az olasz SM Veronával találkozik, vagyis „Fortuna keze” összehozta a címvédő Ferencvárost az újonc PannErgy-MVLC-vel (játéknapok: 2018. január 24., február 28.). Az elődöntőbeli ellenfélről így vélekedett a szakvezető:

– A címvédővel játszunk, egy kiváló csapattal, azonban ez a nemzetközi kupa, amely másabb lesz, mint a bajnoki. Nem az dönt majd, hogy ki mit gondol magáról, hanem az, hogy ki mit nyújt a két felvonás során – nyilatkozta dr. Sike József.

Jár a prémium

Arról is érdeklődtünk, hogy a klubvezetés tudja-e honorálni ezt a sikert, illetve hogy az európai szervezettől várható-e bármilyen anyagi díjazás.

– Utóbbit nem tudjuk, eddig nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel – válaszolta Bachner András. – A klub a lehetőségeihez mérten eddig is mindent megtett azért, hogy megfelelően díjazza a játékosait, ez benne van a szerződésekben. Természetesen az ilyen teljesítményt illik honorálni, s ugyan megvannak azok a bizonyos határok, korlátok, nyilvánvaló, hogy valamennyi játékos fog kapni prémiumot.

Az MVLC-nél december 13. és 27. között szabadságukat töltik a játékosok, majd a magyar mag edzéseken vesz részt december 27–30. között. A közös felkészülés az új évben január 2-án kezdődik, a miskolciak többek között együtt dolgoznak majd a német Spandauval is.

A csapatkapitány mondta

Sasa Misic: – Köszönet jár mindenkinek a keretben, és gratuláció a továbbjutásért, nagy siker, hogy eddig eljutottunk. Nem volt könnyű Oroszországban, hiszen egy olyan csapattal játszottunk, amelyik az utóbbi nyolc évben megnyerte hazájában a bajnokságot. Végig okosan, fegyelmezetten vízilabdáztunk, megérdemelten léptünk tovább. A legjobb négy között már nincs könnyű ellenfél. A Ferencvárosnak nagyobb sansza van, de nem tesszük ki a fehér zászlót velük szemben sem. A döntőről álmodunk, az nem tilos... Megteszünk majd mindent azért, hogy a klubot, a várost méltóképpen képviseljük.


[related-post post_id="3707016"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában