Retro

2023.03.08. 17:00

A rendező megsimogatja, a színésznő megnyugszik

Miről írt 50 éve az Észak-Magyarország? A megyei napilap 1973. március 7-i számából idézünk.

ÉM

A Miskolci Nemzeti Színház

Fotó: ÉM

A premier előtti, feszültséggel teli színházi világba engedett betekintést az Észak-Magyarország 1973. március 7-i száma.

Ízzik a levegő

„Sötétbe: borul a nézőtér – csak a rendező Illés István előtt világít két lámpa. Azután felgördül a függöny, bejön a színre Dunyasa, a szobalány — Antal Anetta —, hogy Lopahinnal — Paláncz Ferenc — várják Ljubov Andrejevna érkezését, azaz Máthé Évát. S ezzel megkezdődött Csehov Cseresznyéskertjének második kosztümös próbája a Miskolci Nemzeti Színházban. A színpadon jelenetről jelenetre bontakozik a darab cselekménye. Ízzik a levegő – itt már úgy kell mennie mindennek, ahogy a premieren lesz” – olvashatjuk Csutorás Annamária egykori riportjában.

„Remekül csináltátok”

Az írásból kiderül: ez volt a rendező diplomamunkája, így érthető, ha ő is izgult. Minden esetre a beszámoló alapján így utólag is ő tűnik a higgadtságát leginkább megőrző alkotónak. A próba szünetében Simon György — Leonyid Andrejevics, vagyis Ljubov Andrejevna színdarabbeli bátyja – izgatottan kérdezett valamit Illés Istvántól.„Nem. Minden rendben volt” – hangzott a válasz, s a rendező barátságosan megigazította a színész zakóját. „Remekül csináltátok.” Az egyik öltözőben Gyöngyössy Katalin magába roskadtan ült a tükör előtt. Polonyi Gyöngyi idegesen forgatott ujjai között két szál művirágot: „Hát ez nekem nem kell! Én sose tűztem volna két ilyen nagy virágot a hajamba”.

És így tovább, a végéig

„Illés István megsimogatja Polonyi fejét, ettől rendbejönnek a dolgok, a színésznő megnyugszik. Kezdődhet a második felvonás” – vitte tovább olvasóit az elbeszélésben a riporter.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában