Diótörő

2022.11.28. 09:30

Balettelőadással gyógyították a sebeket

Megyénkből is érkeztek gyerekek a vasárnapi Diótörő-előadásra.

Illusztráció

Fotó: Havran Zoltán

A koronavírus-járvány árváit támogató Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem kétszáz, az ország legkülönbözőbb régióiból érkezett gyermek és kísérőik tekintették meg A diótörő című balett vasárnapi főpróbáját az Operaházban, az eseményen részt vett Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke is. A főpróbájára Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is érkeztek gyermekek kísérőikkel, akiknek a fővárosba utazását szintén az alapítvány szervezte meg.

A Regőczi Alapítvány célkitűzése kezdettől fogva az, hogy anyagiakkal, valamint nyaralási lehetőséggel és kulturális programokkal támogassa a gyerekeket – emlékeztetett Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége.

Mint mondta, az Operaház jóvoltából erre ismét lehetőség nyílt, hiszen jelképes összegért kétszáz jegyet kapott az alapítvány a vasárnapi előadásra, amelyet a koronavírus által sújtott családok között osztottak szét.

Az adventi időszakban a Regőczi Alapítvány további jótékonysági eseményeket is szervez, többek között a Budapesti Fesztiválzenekar felajánlásával december 3-án és 4-én a Budapesti Kongresszusi Központban nagyzenekari koncerteken vehetnek részt a Covid-árvák, a Scruton közösség pedig bábelőadást szervez a gyerekeknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában