Gyűjtés

2022.10.29. 11:30

Ötmillió forintnál többet adtak eddig az emberek, hogy jövőre se kelljen bezárni a miskolci színházat

A teátrum megköszöni – az adományozók első tábláit néhány napon belül felavatják.

ÉM

Kelemen Judit Miskolci Színházbarátok Egyesületének elnökhelyettes, Marien Eszter Orsolya, a Miskolci Színházbarátok Egyesületének elnöke

Fotó: Bujdos Tibor

Egy hét alatt 5,3 millió forint gyűlt össze közadakozásból – mondta el szerkesztőségünknek Béres Attila, a Miskolci Nemzeti igazgatója. Nagyon sokan biztosítják támogatásukról a színházat, érkeznek a pénzadományok is, ki mennyivel tud hozzájárulni, hogy alapításának kétszázadik évében, 2023. elején is kinyithasson a teátrum. 

Az elszabadult távhő és energia árak, az egész Európát sújtó gazdasági válság okozta rendkívüli nehézségek miatt a Miskolci Nemzeti Színház is rendkívül nehéz helyzetbe került – ezt néhány nappal korábban jelentették be az intézmény sajtótájékoztatóján. Az energiaválság, a távfűtés díjának tízszeresére emelkedése miatt jelenleg nincs fűtés a teátrumban. Novembertől lezárják a Déryné utcai tömböt, a Kamaraszínház és a Játékszín előadásait a nagyszínházba és a Csarnokba költöztetik, a látogatható tereket a rendeletben előírt 18 fokra fűtik majd. Az évadra tervezett előadások egy részét lemondták. Idén december 31-ig biztosítottnak látják a Miskolci Nemzeti Színház működését. Hogy az árváltozások miatti, jövőre hatványozottan jelentkező költségnövekedésből mennyit tud átvállalni a fenntartó – az állam és a miskolci önkormányzat – egyelőre nem ismert.

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója
Fotós: Bujdos Tibor

Az viszont ismert, hogy az ugyanilyen körülmények miatt már több városban bejelentették: átmenetileg bezárják a helyi színházakat is. Ez Miskolc esetében azért lenne különösen nehezen elfogadható, hiszen 2023 jubileumi év. Kétszáz évvel ezelőtt itt nyílott meg a mai Magyarország területének első kőszínháza. Nem kezdődhet az ünnep azzal, hogy éppen itt nem tud kinyitni januárban a színház. Hogy folytathassák a munkát, az részben nemzeti ügy is, ugyanakkor a helyi közösség ügye is – utalt rá Béres Attila az említett sajtótájékoztatón. Adja magát a párhuzam: kétszáz évvel ezelőtt is a helyi közösségen, az emberek Dérynéhez ragaszkodásán múlott, hogy lett színháza a városnak: színházat akartak.

A helyi közösség most is akarja: a folytatáshoz a kezdeményezés javaslatával a Miskolci Színházbarátok Egyesülete élt, mert a színház mindig is a közösségé is volt. Marien Orsolya elnök és dr. Kelemen Judit elnökhelyettes mindenki figyelmébe ajánlotta: a múzsáknak ezekben az időkben sem szabad hallgatniuk.

A gyűjtés elindult, közvetlenül a „Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” Alapítványon keresztül, és a Jóügyekért portálon indított kampány révén lehet támogatni a színházat. 

– Volt, aki a kevéske nyugdíja egyharmadát adta oda, mert nem tudja elképzelni, hogy színház nélkül maradjon a város – mondta el Béres Attila. – Képviselők is mellénk álltak. Egyszerű emberek is – megható ez a kiállás. Érezhető, hogy megmozdult a közösség, amelyiknek fontos a színházunk. 

A jó ügy követeiként gyűjtenek a színház művészei. Éder Vera fotográfus például emlékezetes fotóival ösztönöz az adományozásra. A Miskolci Road Cycling Club jótékonysági kerékpározást szervez a Miskolci Nemzetiért. 

A színház ígérte, az adományozók nevét táblán örökítik meg az épület falán. Az elsők avatását a napokban tervezik.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában