Zene és képzőművészet

2022.08.13. 13:16

A Zempléni Fesztivál a térség kulturális fáklyavivője

BSZA

Fotós: Bódisz Attila

A rendezvény nemcsak a minőségi programok miatt fontos a térségnek, az idegenforgalmat is felpezsdíti.

Harmincegyedik alkalommal csendültek fel pénteken este a Zempléni Fesztivál nyitókoncertjének dallamai Sárospatakon, a Rákóczi vár udvarán. Turjányi Miklós fesztiváligazgató kiemelte: idén nagyon nehéz volt előteremteni a tíznapos eseménysorozat anyagi feltételeit, de végül a számos támogatónak köszönhetően egy hónappal ezelőtt olyan stabillá vált a helyzet, hogy meghirdethették a mintegy félszáz programot. 

A megnyitón az is kiderült, hogy a fesztivál aranyfokozatú támogatójává lépett elő a sárospataki központú Tokaj-Hegyalja Egyetemet működtető alapítvány. Ennek kuratóriumi elnöke, dr. Stumpf István beszédében rámutatott, hogy a Zempléni Fesztivál világszínvonalú produkciókat visz el Zemplénbe, gyakran olyan településekre, ahol ezek nélkül színvonalas komolyzenei események nem lennének. 

 

A rendezvény előtt a Borsod Online-nak nyilatkozva kifejtette: tudás nincs kultúra nélkül és kultúra sem létezhet tudomány nélkül, éppen ezért stratégiai szövetségesként tekint az egyetem a fesztiválra. Reményei szerint a Tokaj-Hegyalja Egyetem erősíteni tudja azt a kulturális hagyományt, amit a Zempléni Fesztivál több mint három évtized alatt kialakított. 

Minőség és múlt 

Dr. Hörcsik Richárd, Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője nyitó beszédében kiemelte: immár sokadik alkalommal telt meg zsúfolásig a Rákóczi vár udvara, hiszen több, mint harminc éve örvendeztetik meg a Sárospatak és a környező térség polgárait, valamint az idelátogatókat „a művészet fáklyavivői”. Ebben ezúttal is a Budafoki Dohnányi Zenekar jár az élen, hiszen a nyitóhangverseny képletesen és a valóságban is megadja az elkövetkező napok rendezvényeihez az alaphangot – közölte. A honatya – akit a nyitórendezvényen a fesztivál lobbistájaként is emlegettek - a Boon-nak azt is kifejtette, hogy idén valóban nehezebben ment a költségek előteremtése, de a zempléni programsorozat megalkuvást nem ismerő minőségével és múltjával bizonyított. Ennek köszönhetően a háború és a gazdasági nehézségek miatt erősen takarékosra tervezett országos költségvetésből mindezek ellenére jutott támogatás az idei programokra. 

Aros János, Sárospatak polgármestere tudósítónknak elmondta: a fesztivál nemcsak kulturális szempontból fontos eseménye a térségnek, de az idegenforgalmat is felpezsdíti. Kiemelte: ilyenkor megtelnek a szálláshelyek és az éttermek, valamint esténként pezsgő élet tapasztalható a város utcáin. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában