Marosi Lajos Miskolcról

2022.05.17. 19:00

Öröm volt mesélni

Elvarázsolták a városról szóló kötetek, hiszen boldog gyermekkora volt Miskolcon.

HM

Fotós: Vajda János

Fotós: Vajda János

Mivel tudja, hogy szereti Miskolcot, így a városról szóló könyvekkel ajándékozta meg lánya a 25 éve Budapesten élő Marosi Lajost. A kötetek történetesen az Észak-Keleti Átjáró kiadásában megjelenő Privát félmúlt-­sorozat darabjai, az apát pedig elvarázsolták a főleg civil szerzők által írt történetek. 

– Volt köztük egy, ami a Dél-Kiliánról szólt, én pedig kiliáni voltam, így a lányom megkérdezte, nem volna-e kedvem nekem is írni. 

Így kezdődött. Aztán felkereste Darázs Richárdot, a kötet egyik szerkesztőjét, és megszületett A denevéres toronytól a távcsőkupoláig című füzet, ami immár a 26. a sorozatban. Mint Marosi Lajos meséli, annyi jó dolog történt vele a városban 18 és fél év alatt, hogy öröm volt mesélni. Mivel korábban is írt történeteket a gyerekkoráról, főleg karácsonyi ajándékként a családnak, így nem volt nehéz hozzákezdeni most sem. A kötet előbb a belvárosba, a mai Kis-Hunyad utcába, valamint Észak-Kiliánba repíti az olvasót. 

Marosi Lajos 1950-ben született, a mai Kossuth-gimnázium épületében kezdte az iskolát. 

Jó alapot adott 

– Gyakorlóiskola volt akkor, sok órát tartottak a „kistanító” nénik – meséli. Mivel gyakran voltak vendégek az órákon, megszokták a szereplést, és hogy teljesíteni kell, ez jó alapot adott az életéhez. Ötödikes volt, amikor költözniük kellett. 

– A szüleim pedagógusok voltak, édesapám a közeli iskolának volt az igazgatója. Aztán 1959-ben úgymond népgazdasági érdekre hivatkozva elbocsátották. El kellett hagynunk a szolgálati lakást, a Kiliánban kaptunk újat. 

– Szép évek voltak. A mai Dél-Kilián helyén még csak lebontott házak voltak, igazi paradicsom a kiskamasz fiúk számára. Az épületekről lekerült nádból például nyílvesszőt, papírsárkányt készítettünk. 

A mai Diósgyőri, akkor még Kilián Gimnázium mellett volt az iskola, édesanyja volt a napközis tanár. 

– Nem olyan volt a napközi, mint ma. Otthonos, berendezett szoba volt lakkozott, gyönyörű parkettel, varrott papucsot viseltünk, volt rengeteg játék, könyvespolc, rádió, virágok, sőt még egy heverő is. És sokat tanultunk, például teríteni, vagy épp az étkezés szabályait. 

Az általános iskola után a szomszédos Kilián Gimnáziumban tanult tovább matematika–fizika tagozaton (édesapja, sőt nagybátyjai nyomdokain), szintúgy remek tanárok keze alatt, csupa jót mesél a gimnáziumi évekről is. 

Egyébként sem most, sem a minap tartott kötetbemutatón nem sokat beszélt a kiadvány tartalmáról (a könyv címére is ott derült fény), szerinte érdemes elolvasni. Azt viszont elárulja, Pereces is sokat jelentett számára, a nagymamájának volt ott háza, édesapja pedig a bányászzenekarban játszott – gyerekként gyakran vett részt a próbákon. 

Marosi Lajos az érettségi után Leningrádban tanult a hajóépítő egyetemen. Amikor végzett, 1974-ben megszűnt a hajóépítés Magyarországon. Az Óbudai Hajógyár után Tiszalökön talált állást egy hajójavító üzemben, ez utóbbi kifejezetten kreatív munka volt. 

Aztán váltott. Filozófiát és szociológiát tanult, a doktori iskolában kicsit visszatért a múlthoz, hiszen a technika kultúra- és személyiségfejlesztő hatását kutatta. Később a Nyíregyházi Egyetemen oktatott. 

(A borítóképen: Marosi Lajos kötetét a Diósgyőri Gimnáziumban mutatták be | Fotó: VJ)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában