Festmény kiállítás

2022.05.17. 18:00

Májusban láttam, azért is, mert májusban látható

Festménykiállítás, a változásokra emlékeztető gondolatokkal.

ÉM

Máté Andrea

Májusban láttam – ez a címe a Máté Andrea festményeiből a miskolci Sub Rosa kávézóban rendezett tárlatnak. 

A szeretet fénye 

– A kiállítás először is azért kapta ezt a címet, mert május elejétől 25-ig tart. Tavasszal újjáéled a természet, színes ruhát ölt, a napsütés vidámsággal, energiával, életerővel tölt fel minket. Elkezdődik valami új… Ezenkívül a május a tavasz legszebb hónapja, de nem csupán önmagában értelmezhető a szépsége – avatott be az alkotó, aki szerint az elmúlt években azt a tanítást kaptuk, hogy ami korábban természetes és magától értetődő volt, mára felértékelődött. Még az is, ahogyan levegőt veszünk: most már például maszk nélkül, szabadon léphetünk be zárt helyekre is. – A megváltozott élethelyzethez kell változtatnunk önmagunkon. Hogy miben és mennyiben, azt szerintem mindenki a saját életében kell érezze. Ezek a kérdések, érzések foglalkoztatnak, ezeket az érzéseket jelenítettem meg a festővásznon, úgy, ahogyan én látom. Májusban. A mostban. 

Mint mondta, ars poeticája: hiszi, hogy a művészet magasabb szintű lélekminőség, mely esztétikai élményt nyújt, kérdéseket fogalmaz meg, érzelmeket vált ki és általa színesebbnek látjuk a világot. 

– Amire nincs ráhatásunk, amit nem tudunk megváltoztatni, azt el kell engedni és nekünk magunknak kell változnunk. Ez az üzenet. Hogy engedjük át a fényt magunkon, hagyjuk, hogy a szeretet fénye melegítsen bennünket – osztotta meg gondolatait Máté Andrea.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában