Arttér Találkozások

2022.02.07. 19:00

Példák a bátorságra, volt, aki ősemberek között élt

A kerekesszékes világutazó egész életében a vakmerőség határait súrolja.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: Ádám János

Az Arttér Találkozások új évadának első idei eseményén az egyik fontos emberi erény, a bátorság volt a téma. A meghívott előadók mindannyian kapcsolódtak valahogyan a bátorság-vakmerőség témaköréhez. 

 

Sokszor keveredett már életveszélyes helyzetekbe a világ távoli, eldugott tájain, ahová kevés ember utazik – mondta Nagy Bendegúz építészmérnök, világutazó. Ő nem a Balatonnál vagy síparadicsomokban szerzi élményeit, hanem például Afganisztánba, Kuvaitba vagy Etiópiába jár kirándulni. Hajdan, egészen fiatalon, sziklamászóként érte baleset, akkor került kerekesszékbe. Kalandvágyó természete azonban újabb és újabb kihívások felé viszi, hiszen ahogyan ő fogalmazott: szeret Európában, Magyarországon és azon belül Miskolcon élni, de szereti megismerni azokat a kultúrákat, embereket, akiknek élete, körülményei tőlünk teljesen idegen. A világutazó úgy vélekedett, hogy ő nem érzi különösebben bátornak magát emiatt, pedig többször volt olyan, hogy napokig várt a segítségre, hogy megmentsék. Ez különböző országokban és a legkülönfélébb szituációkban fordult elő vele. Az életösztöne azonban nagyobb volt, mint a félelme. Beszámolója mellé kiállítással és vetített képekkel érkezett etiópiai utazásán készült fotóiból. A képek jól szemléltették és alátámasztották mindazt, amit kalandjairól mesélt a jelen lévő közönségnek. Hiszen ezek az emberek – a szurmák – a civilizációtól távol, ősi ösztöneiktől vezérelve élnek. Két méter magasak, nagy testi erővel rendelkeznek, fegyvereik is vannak és nem túl barátságosak az idegenekkel. Bendegúz pedig közöttük élt hetekig, és nem túl könnyedén, de végül még fényképeket is készíthetett róluk.

A bátorság témakörét Jernei Péter cserkészvezető, közösségszervező is boncolgatta a rendezvényen. 

 

Majd Nagy Géza őrnagy, a miskolci toborzóiroda vezetője az egyenruhások bátorságáról beszélt. 

 

Katasztrófák helyszínein szerzett borzongató élményeit osztotta meg Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője. Olyan kihívásokról számolt be, amelyek teljesítése közben inkább a vakmerőség, mint a bátorság határait feszegette. 

 

Speciális szemszögből fényképezett, és csodaszép fotókat hozott a rendezvényre Dombóvári Tibor világhírű búvárfotós, aki a tenger kiszámíthatatlan közegében cápákat szeret lencsevégre kapni. 

 

A vadállatokkal való kapcsolatáról Veres Tamás, a Miskolci Vadaspark gyűjteményi vezetője mesélt. Aki azt is elárulta, mennyire vakmerő a látogatók zöme, akik benyúlnak a ketrecekbe és emiatt milyen meghökkentő esetek fordulnak elő az állatkertben. 

 

Rajnai József pilóta szerint – aki szintén hozzászólt az est témájához – van egy repülős mondás, miszerint aki bátor, az nem öregszik meg. 

 

De bátorság lehet vállalni egy extrém viseletet, erről pedig Kishonthy Csilla stílustanácsadó biztosította a jelenlévőket, aki a női kalapról beszélt. 

 

A közösségépítő programsorozatot a Művészetek Háza kávézójában rendezik meg minden hónap első szerdáján. A következő alkalommal a kedvesség lesz a téma.

 

(A borítóképen: Czikora Ágnes ötletgazda vezette fel az eseményt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában