Iparjog és mézeskalács a padládán - Lovaggá ütötték Kmeth Jolánt

Azt szoktam mondani, mindenhol otthon vagyok a Kárpát-medencében, de leginkább három helységhez kötődik az életem: Kiskunhalashoz, Budapesthez és Borsodgeszthez – mondja az Észak-Magyarországnak Kmeth Jolán, akit a közelmúltban a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntettek ki, és Budapesten, a Stefánia Palotában ütötték lovaggá.

Az első helyszín Kiskunhalas, ott született.

– Elüldözte a családot a Rákosi-éra – meséli. Budapestre költöztek, így 1954-től élete nagy részét ott töltötte.

Magyar motívumok

– Sokszor visszatértem azért Kiskunhalasra, néprajzi, családtörténeti, kultúrtörténeti gyűjtéseket végeztem ott, 2019-ben ez könyv formájában meg is jelent A kiskunhalasi Kmet’ család címmel.

Budapesten végezte az általános iskoláit, majd villamosmérnök lett, aztán a kibernetikai szakmérnöki diplomát is megszerezte. Iparjogvédelmi tanulmányai után Moszkvában is tanult, ott nemzetközi szabadalmi főiskolai oklevelet szerzett.

– Mindig az újdonságok, a megújulás érdekelt. Az ipari, a szellemi termékek jogvédelme vált a legfőbb tevékenységemmé, nagyon kötődtem ehhez a szakterülethez, nemcsak a munkám, hobbim is lett – folytatja. Megjegyezzük, ettől egy kissé távol áll a magyar kultúra ügye. Honnan a kötődés?

– Vonzottak a mesék, az énekek, aztán a mézeskalácssütés, -díszítés, tojásírókázás kezdett izgatni. Később felfedeztem a székely népi bútorfestészetet, a kalotaszegi mintákat, egyre több bútort restauráltam.

– Hogyan kezdődött?

– A Jóisten mindent tálcán hozott elébem – válaszolja. – Megvolt az életérzés, hogy magyar vagyok, hazám az egész Kárpát-medence, Erdély, a Felvidék, nagy hatással voltak rám a magyar motívumok. Ettől az érdeklődéstől nem áll messze a bútorfestés. Jártam Magyarország kézművesvásárait, ott találkoztam olyanokkal, akiktől elleshettem a szakmai tudásukat, technikájukat. Aztán jöttek a lehetőségek maguktól. Például akkor, amikor a budapesti belvárosból a 80-as években kiköltöztünk Mátyásföldre. Ott ismerkedtem meg egy családdal, amelynek gyönyörű, de már nagyon rossz állapotban lévő bútorai voltak. Kérdezték, nem hoznám-e rendbe őket. Segített egy asztalos, majd nulláról festettem mindent újra, 1-2 motívum nyomai voltak meg csupán. Ennek a garnitúrának a része egy gyönyörű, kalotaszegi padláda, később kiállításra is vittem, nagy sikert aratott. Érdekes történet, mert egy erdélyi költőt is megihletett ez a bútor, a vers megjelent egy kötetben, aminek Padláda a címe. Nagy barátság született közöttünk. Mára úgy döntöttem, a bútorokat Borsodgesztnek ajándékozom.

Meséli, amikor önkormányzati képviselő volt a településen, sikerült elérnie, hogy újranyisson a könyvtár, és falumúzeuma is legyen a településnek, ott lesz a helye a felújított bútoroknak.

Az újabb édenkert

– Hogyan költözött Borsodgesztre? – kérdezzük.

– 1998-ig azt sem tudtam, hogy létezik a település – árulja el. Egy kulturális egyesület alapító tagja lett Budapesten, most is aktívan dolgozik benne. Volt ott egy barátjuk, aki járta a falvakat, és fotózott, ő vett házat Borsodgeszten, és meghívta oda az egyesület tagjait. Jól érezte magát, de nem gondolta, hogy egyszer majd ott fog élni.

– Az említett barátom később meghalt, egy 4-5 éves gyermeket hagyott félárván. Nem volt kocsijuk, így gyakran hoztam el a gyermeket és édesanyját Borsodgesztre, ahol aztán egyre jobban megismertem a helyieket. 12 éve már, hogy vettem egy parasztházat, és ideköltöztem. Édenkertben éltem 10 éves koromig Kiskunhalason, ami mindig hiányzott, most itt újra élvezhetem az akkori érzést. Csend van, hatalmas a kert – beszél döntésének okairól. Szóba kerül újra a kiskunhalasi könyv, amiben az ott élő Kmethekről írt, és a kisebb lélegzetű, szépirodalmi írásai, amelyek közül több is megjelent különböző antológiákban. Irodalmi díjakat is nyert.

– Összelapolódnak a tevékenységeim – fogalmaz, vagyis minden mindennel összefügg. Amikor nyugdíjas lett, elgondolkodott, hogyan tovább, mivel foglalkozzon. Eleinte dolgozgatott még iparjogvédelmi szakértőként, aztán egyre inkább a bútorfestésre és az írásra tevődött át a hangsúly.

– Nagyon sok idős emberrel ismerkedtem meg itt, Borsodgeszten, rengeteget lehet tőlük tanulni. Elsőként a borsodgeszti asszonysorsot kutattam, írtam is egy családról, középpontjában egy idős, nagyon bölcs asszonnyal. Díjat is nyertem a gyűjtésemmel. Később a karácsonyi kántálásokat, népszokásokat gyűjtöttem össze. Szeretném a falu egy családfáját is összeállítani, a kiskunhalasi család 400 évének feldolgozásánál ebben már nagy rutint szereztem.

Márciusban jelenik meg

Kmeth Jolán még sorolja, 2013-ban a borsodgeszti asszonyok kézimunkáiból rendezett kiállítást. A fia, Fónyad Csaba, aki többek között rendezvényfotós is, befotózta a tárlat anyagát, így alkalmassá vált további feldolgozásra. Néprajzi tanulmányára kiváló minősítést kapott. 2021 nyarán pedig a Magyar Néprajzi Társaság szervezésében nyílt kiállítása, a társaság Sebestyén Gyula-emlékérmet is adományozott számára, a díj a legkiválóbb önkéntes gyűjtők kitüntetésére 1966-ban alakult.

Borsodgesztről szóló kutatásai hamarosan (idén márciusban) könyvben jelennek meg, ez lesz az első kötet, ami valaha megjelent a településről.

A gazdag életút fontos állomása a cikk elején említett Magyar Kultúra Lovagja cím, amit január végén vehetett át.

– Nagy megtiszteltetés, hogy megkaphattam – mondja. – A jogvédelem fontos volt, de nyugdíjasként a magyar kultúra ügye lett számomra a legfontosabb. A gyűjtéseimet, a kézművességet, a magyar kultúráért végzett tevékenységemet említették a lovagi tetteim között, az emléklapon pedig ez szerepel: „A falvak életminősége fejlesztése érdekében kifejtett életművéért.”

(A borítóképen: Kmeth Jolán a Magyar Kultúra Lovagja cím átadóünnepségén. Fotó: Fónyad Csaba)