Templomszentelés

2022.01.23. 13:41

Áldást kértek a megújulásra és a megmaradásra

Felszentelésének 110. évfordulójára újjászületett a miskolci görög katolikus székesegyház.

Semjén Zsolt (k)

Semjén Zsolt (k)

A Boldogasszony tiszteletére 1912 őszén felszentelt miskolci görög katolikus székesegyház épülete hét évvel ezelőtt kapott új külsőt, tavaly pedig belső felújítása is megvalósulhatott. A belső terek megáldási szertartását ünnepi szent liturgia keretében végezték el vasárnap, amelyen részt vett a Magyar Katolikus Püspöki Kar számos tagja és a társegyházak képviselői. Magyarország kormányát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte, aki köszönetet mondott az egyházaknak a szociális és az oktatás területén végzett áldozatos munkájáért.

 

A ceremónia a püspökök bevonulásával kezdődött, majd az ikonszentelés szertartása következett, amit Orosz Atanáz, miskolci püspök, Kocsis Fülöp érsek, a Görögkatolikus Metropólia metropolitája és Szocska Ábel püspök végzett.

 

A mintegy 72 posztbizánci stílusban készült falfestmény a székesegyház felújításának leglátványosabb részét jelenti. A szentképek a keleti rítusú templomok festésének szabályai szerint a mennyezeten, a boltíveken az üdvtörténeti eseményeket ábrázolják, az oszlopokon és oldalfalakon a próféták, szentek, vértanúk láthatók. Az ikonok sorába fölkerültek az Istenszülő ünnepei is, köztük Nagyboldogasszonynak, a templom címünnepének, az Istenszülő elszenderedésének ikonja. A színek használata a kánoni szabályt követi, egységet alkot az ikonosztázion fölötti boltíven 1951-ben megfestett magyar szentek sorával.

A templomra és a hívekre áldást kérő szentmisén Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentbeszédében kiemelte: a keleti egyház ábrázolási hagyományával azt vallja, hogy Jézus Krisztus megtestesülésével Isten láthatóvá és hallhatóvá lett. Az ikonok a kinyilatkoztatást magyarázzák, „ablakot nyitnak a mennyországra”. Ezt az élményt élhetik át, akik a miskolci székesegyház gazdagon díszített belső tereibe belépnek.

 

A szertartást követően Semjén Zsolt egyházi ügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes Magyarország kormánya nevében köszönetet mondott az egyházaknak a nemzet javát szolgáló tevékenységükért. Kifejtette: az elmúlt évtizedben 6-ról 16 százalékra nőtt az egyház fenntartású iskolák, és 11-ről 50 százalék fölé emelkedett azoknak a szociális és gyermekjóléti intézményeknek a száma, amely működtetését átvállalták. Természetesnek tartja, hogy ezek az intézmények az államiakkal azonos támogatást kapjanak, mivel éppúgy minden ember jólétéhez hozzájárulnak. 

 

A magyar kormány támogatásával az elmúlt évtizedben több, mint 3000 templomot tataroztak ki, és közel 200 újat építettek a Kárpát-medencében. A miskolci székesegyház megújítására utalva kifejtette: a templomok a lelki és szellemi épülést, a kulturális kiteljesedést is elősegítik, ezzel a magyar nemzet megmaradásához is hozájárulnak. Ugyanakkor a keresztény civilizáció bástyái, védőfalai is. Az egyház prófétai küldetésére utalva a papokat, püspököket, érsekeket ezért arra kérte: erősítsék meg a keresztény értékeket védő államot, hogy megtartható legyen az ország azon az úton, amelyre Szent István király állította. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában