évforduló

2021.11.19. 19:49

Költő volt és katolikus – Pilinszky János emlékest (videóval)

A költő születésének századik évfordulója alkalmából Pilinszky János emlékestet tartottak csütörtökön a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban Miskolcon.

20211118 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország Pilinszky János emlékest volt a megyei könyvtárban. képen: Irlanda Kristóf költő, Gáspár Csaba vallásfilozófus, Juhász Ferenc mindszenti plébános

Fotó: Kozma István

A rendezvény kezdetén Salat Lehel színművész, a Miskolci Nemzeti Színház művésze adta meg az alaphangot és hangulatot, aki részleteket olvasott fel egy Pilinszky Jánossal 1969-ben készült interjúból, melyből kiderült, mit gondolt saját munkásságáról, a művészet értelméről.

Az esemény meghívott előadói Gáspár Csaba László vallásfilozófus, Juhász Ferenc pasztorális helynök, mindszenti plébános és Irlanda Kristóf költő, a Miskolci Egyetem hallgatója voltak, akik egy-egy kiselőadást tartottak a maguk Pilinszkys emlékeiről, a költő művészetéről és verseinek, prózájának súlyos, nem ritkán nyomasztó mélységeiről. Amelyek által a legnagyobbak között a helye és ahogy a fiatal költő Irlanda Kristóf vallja, művészete és filozófiája máig ható és aktuális, a fiatalok számára is van mondanivalója, akiknek meg kell ismerniük a XX. század egyik legnagyobb, a régi rendszerben és talán még ma is perifériára szorított magyar költőjét.

A Pilinszky emlékestre az Észak-Magyarország hétfői lapszámában még visszatérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában