avatás

2021.11.14. 12:00

Emléktáblát avattak a szülőháznál

Kecskési Tollas Tibor születésének 100. évfordulóját többnapos rendezvénysorozattal ünnepelték Nagybarcán.

Apagyi Beáta

A költő szülőháza, a Tollas Tibor Emlékház a mai formájában a nagybarcaiak rendelkezésére áll, és rendeltetésének megfelelően működik kulturális központként, ahol gyakran megfordulnak külföldi látogatók is. Helyiségei a Tollas Tibor, valamint a dr. Almási Balogh Pál orvos életét bemutató emlékszoba, a Kecskési Tollas Tibor Könyvtár és a helytörténeti szoba, falumúzeum. Az épület előtti parkban kopjafa emlékeztet a költő útjára, melyet a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány adományozott, párját a népfőiskola parkjában helyezték el.

Több módon emlékeztek

– A programsorozat keretében rendeztük meg településünkön a 24. Tollas Tibor Szavalóversenyt a környékbeli középiskolások számára. Az óvodások köszöntője után emlékeztünk Kelemen Csabára, az egri Gárdonyi Géza Színház színművészére, aki sok éven keresztül volt a zsűritagja, elnöke az eseménynek. A helyi Borostyán Kórus dalcsokorral köszöntette a megjelenteket. A költő életútját a miskolci Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület műsorával kísérhettük nyomon. A 12 benevezett versenyző közül az egészségügyi helyzet miatt öt környékbeli középiskola hat versmondója vett részt – tudtuk meg Csikász Orsolyától, Nagybarca alpolgármesterétől.

– Néhány nappal később a Lakitelek Népfőiskolán róttuk le tiszteletünket Tollas Tibor költő emléke előtt családtagjaival, tisztelőivel, barátaival. Megtekintettük az emlékét őrző szobát, majd koszorút helyeztünk el a Hungarikum Ligetben álló kopjafánál, melynek párja, ahogy már korábban is említettem, Nagybarcán, a szülőház udvarán található – folytatta Csikász Orsolya, majd hozzátette: – A programsorozat következő eseménye a miskolci Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület ünnepi műsora volt, melyet a költő verseiből állítottak össze. Külön öröm volt, hogy Lakitelekről is érkeztek hozzánk vendégek, és a Tollas család tagjai is részt vettek a rendezvényen.

Külön öröm volt, hogy Lakitelekről is érkeztek hozzánk vendégek – Csikász Orsolya

– Végezetül emléktáblát helyeztünk a szülőház falára, kőbe vésve Tollas Tibor gondolatait. A tábla elhelyezése a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány, a költő családja és a nagybarcai Kecskési Tollas Tibor Emlékére Alapítvány által valósulhatott meg. Az eseményen Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola kuratóriumi elnöke, Tollas Tibor barátja és Csikász Gáborné, az alapítvány kuratóriumának elnöke leplezte le. A háromnapos rendezvény idején az ünnepi műsorok során verseket, gitárelőadást, a helyi Borostyán Kórus és a Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör és Citerazenekar előadását is élvezhettük – osztotta meg lapunkkal a részleteket az alpolgármester.

(A borítóképen: Csikász Gáborné és Lezsák Sándor az emléktábla avatásán)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában