2021.11.22. 17:30
A csend, amitől a gondolat érvényessé válik
Pilinszky Jánosra emlékeztek születésének századik évfordulója alkalmából csütörtökön a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban Miskolcon.
Fotó: Kozma István
Emlékórán idézték Pilinszky János alakját a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár rendezvényén a napokban. A rendezvény kezdetén Salat Lehel színművész, a Miskolci Nemzeti Színház művésze alapozta meg a hangulatot, aki részleteket olvasott fel egy Pilinszky Jánossal 1969-ben készült interjúból, melyből kiderült, mit gondolt saját munkásságáról és a művészet értelméről a költő.
Az esemény meghívott előadói Gáspár Csaba László vallásfilozófus, Juhász Ferenc pasztorális helynök, mindszenti plébános és Irlanda Kristóf költő, a Miskolci Egyetem hallgatója voltak, akik egy-egy kiselőadást tartottak a maguk pilinszkys emlékeiről, a költő művészetéről és verseinek, prózájának súlyos, nem ritkán nyomasztó mélységeiről. Mindennek köszönhetően a legnagyobbak között a helye és ahogy a fiatal költő Irlanda Kristóf vallja: művészete és filozófiája máig ható és aktuális, a fiatalok számára is van mondanivalója, akiknek meg kell ismerniük a XX. század egyik legnagyobb, a régi rendszerben és talán még ma is perifériára szorított, magyar költőjét.
A jelenlét keresése
Pilinszky János művei kevéssé szólnak a vidámságról, könnyedségről – fogalmazta meg Gáspár Csaba László. A vallásfilozófus az előadásra készülve újraolvasta a költő számos munkáját, és ahogyan fogalmazott: „ennek meg volt a szörnyű következménye, az, hogy utána az ember nem beszélni kezd róla, hanem elhallgat.” Egy vezérszót próbált találni, amelyre fel lehetett fűzni azokat a verseket, amelyeket felolvasott az est közönségének, mert mint mondta, Pilinszkyről a legjobb Pilinszky szövegeivel beszélni. A szó, amit keresett a jelenlét lett. Ezt a személyes és nagyon mély jelenlétet érzi minden versben. Ez a jelenlét nem magától értetődő, a modern képzőművészet egy jelentős részéből, a non-figuratív, az absztrakt művészetből gyakran hiányzik a jelenlét. Látunk egy ábrát vagy egy kiállított tárgyat, amely lehet egy hétköznapi tárgy is, akár egy piszoár vagy a nagyapám pipája, az az adott közegben műalkotásnak számít, de nincs benne a jelenlét.
Pilinszky János emlékest a megyei könyvtárban
Jelenlét egy műalkotás esetén akkor van, ha például van egy érvényes ikonográfia, és a képet nézve, az alkotást látva az ember bele tud helyezkedni egy történetbe, egy eseménybe és akkor annak a jelenében van. A túlzottan lecsupaszított, minden kontextusból kiemelt tárgyak, mint műalkotások, éppenséggel tagadják és eltüntetik a jelenlétet. A jelenlét hiánya Pilinszky számára fájdalmas volt. Egy idézett írásában a modern színjátszásból kiveszett jelenlétről beszélt. „A modern ember egyik legkeservesebb problémája, hogy elveszítette, vagy legalábbis zavarosan és elbizonytalanodva birtokolja csupán a jelenlétét. Jelenlétének realitását a földön. József Attila a világhiányról írt, mások az elidegenedésről beszélnek.” – írta. Az eredetileg a kozmoszban élő, és a csillagokkal együtt lélegző ember egyre szűkebb körökbe húzódott vissza, míg végül a modern ember egy világosan körülhatárolt részt hasított ki a mindenség sötét egészéből.
Az eredmény megdöbbentő: gyökeret vertünk és elvesztettük gyökereinket. Meghonosodtunk és elidegenedtünk. Itt vagyunk és nem vagyunk többé jelen. Ez a jelenlétvesztés tükröződik Pilinszky szerint a művészet minden területén, a színházban is és a világban is, és ez elfogadhatatlan. Gáspár Csaba László szerint Pilinszkynél nagyon erős képekben jelenik meg az ellenállás az elidegenedéssel szemben, véreznek a tapéták, plakátmagányban áznak az éjjelek, de olykor belép valaki, hirtelen kitárul a világ. Elég egy arc látványa, egy kéz, ahogy megkeveri a kávét, egy jelenlét. Az arc önmagában is a jelenlétet szimbolizálja, már az ikonoknál is, a Krisztus arc, amely szembenéz velünk is jelenlét, ezért nem szokás az ikont bámulni, mert nem kiállítási tárgy, hanem Krisztus jelenléte, amely elé letérdelünk. Pilinszky mindenben a jelenlétet kereste – összegzett a vallásfilozófus.
Költő és katolikus
Juhász Ferenc katolikus plébános gimnazistaként találkozott először a költő műveivel és azt mondta, hogy ez a találkozás több volt, mintha személyesen találkoztak volna. Maga is írt verseket, és egyszer megkérdezte a gimnáziumba látogató Rónai György költőt, hogy lehet-e valaki egyszerre költő és pap, mert mindkét hivatás vonzotta. Ő azt válaszolta, hogy megpróbálhatja, de nem fog sikerülni. És való igaz, hogy ahhoz, hogy mindent ki tudj mondani, amit egy költőnek ki kell mondania, másféle környezet kell, mint egy szószék. Más az, ami jó a költészetben és egy prédikációban.
A kortárs lírára is nagy hatást gyakorolt, számos pályatárs munkásságára hatott, Závada Pétertől Parti Nagy Lajosig – Irlanda Kristóf
A kérdésre, hogy mit jelent az, hogy katolikus és költő, hogy mivel szemben határozza meg magát valaki azzal, hogy ő katolikus, nem egyszerű válaszolni. Jelentheti azt, hogy misére jár és prédikációkat hallgat, és még sok más meghatározás is, de amikor Pilinszky kijavítja azt, hogy ő nem katolikus költő, hanem költő és katolikus, akkor ott tulajdonképpen azt teszi, hogy megkülönbözteti a művészetet és a szakralitást. Hogy megértesse, hogy attól, hogy valaki nem vallási tartalmú dolgokat készít, nem Szent József szobrot farag, vagy passiót, korált ír, hanem egy profán dolgot fest vagy ír meg, attól az még lehet szakrális. Mert a szakrális az, ami felfelé nyitott. Pilinszky is ezt vallotta.
Heinrich Böllnek van egy mondata, hogy szeretnék már találkozni egy pappal, aki dadog. Ezzel azt szeretné érzékeltetni, hogy a pap mindig tud mindenre mondani valamit, egy idézetet a Bibliából például. De amikor Pilinszkyt olvas az ember, akkor dadog. Mert valami olyanról beszél Pilinszky az ő szótalanságával, azért vannak az elnémulásai, mert tulajdonképpen Istenről beszél, és Istenről nem tudunk beszélni, nem tudjuk őt kimondani. Amit szeretnénk róla mondani, azt nem bővíteni kell, hanem szűkíteni. És Pilinszky eljut odáig, hogy már nem jut szóhoz. Elnémul, mint a bárány a nyírója előtt, ahogy a Jelenések Könyve írja, amelyből munkáiban egyébként ő is sokat merít. A jelenésekben a hetedik pecsét feltörése után fél óra csend támad a mennyben. És abban a csendben történik meg minden.
Ezek a csendek érződnek Pilinszky költészetében. Kihagy szavakat, hogy ne ő beszéljen, hanem mi illesszük be oda a magunk szavait, amiktől az a gondolat nekünk lesz érvényessé. Tandori Dezső írta Pilinszkyről, hogy munkái a művészi útkeresés alatt annyira leegyszerűsödtek és stilizáltak lettek, értékükből mit sem vesztve, hogy: „Keresni utat ily jegyben már csak úgy lehet: hogyan lehetne a még kevesebb – ugyanennyi.” Akik írnak, szerkesztenek vagy alkotnak, azok pontosan tudják, hogy az igazán nagy művek és zsenialitások azok, amikre igaz, hogy a még kevesebb is ugyanannyi. Engem a Francia fogoly című verse fogott meg és azóta sem ereszt. Nagyon szeretem Pilinszkyt, de igazából a prédikációimban soha nem használom, mert az egy más műfaj. De abból él az ember, amit olvas, hall, tud. Szeretném, ha a katolikusok között sok hasonló lelkületű, lelkivilágú és mentalitású ember lenne, mint amilyen a költő és katolikus Pilinszky volt – mondta Juhász Ferenc.
Mégis sokakhoz eljut
Az emlékest harmadik előadója a fiatal költő és egyetemista Irlanda Kristóf volt, aki pedagógusnak készül és nemsokára maga is tanítja majd az irodalmat. Elmondása szerint Pilinszkyt is tanítani kell és ő mindenképpen fogja is a mai fiataloknak, mert művészete, gondolatai, az érzések, amiket keltenek bennünk a művei most is nagyon aktuálisak. A kortárs lírára is nagy hatást gyakorolt, számos pályatárs munkásságára hatott, Závada Pétertől Parti Nagy Lajosig. A magyar oktatásban ennek ellenére úgy a korábbi, mint a mai rendszerben is túlzottan perifériára van szorítva, nem a súlyának és jelentőségének megfelelően kezelik. Sok évtizedes kanonizálás van, amelyben a Petőfi-József Attila-Ady triumvirátus a fő vonal, és ez nem tágítható. Mindenki más csak mellettük kap több-kevesebb említést, ha egyáltalán beférnek a tananyagba, aminek az a következménye, hogy sok kiváló költő perifériára szorul, lásd Pilinszkyt. Az ő esetében az a szerencsés, hogy van egy saját tisztelői tábora, benne van a köztudatban, a konvencionális emlékezetben, így mégis sok emberhez eljut.
Kristóf úgy látja, hogy ez a kör nem csak a konzervatívabb, vallásosabb emberekből áll, hanem jóval tágabb, verseit sokan idézik és feldolgozzák, például a Szabó Balázs Bandája nevű együttes, amely a Ne félj című verset dolgozta fel többek között, de gondolhatunk akár Hobo-ra is, aki a Négysorost tette évtizedekkel ezelőtt közismertté. Általuk egy nagyobb réteget sikerült megszólítani.
„Én azt gondolom, hogy ha egy mai alternatív rockot vagy népies zenét játszó banda felhasználja Pilinszky Jánost, akkor azt gondolják ők is, hogy aktuális és nagy tömegeket megmozgat” – vallja Kristóf.
(A borítóképen: Irlanda Kristóf, Gáspár Csaba László, Juhász Ferenc és Salat Lehel a megyei könyvtár Pilinszky János alakját idéző rendezvényén)