Interjú Rácz-Akácosi Laurával

2021.10.12. 19:00

Laura és a mókusok

Mókusmesék gyerekeknek. Rácz-Akácosi Laura írta, folytatás is lesz.

Balogh Csilla

Forrás: Olvasónktól

Rácz-Akácosi Laura első mesekönyve, a Mókusmesék főszereplői óvodáskorú mókusgyerekek: Íku, Kesu és Tincsi. A kötetben a három kis főhős megpróbáltatásokkal teli kalandjai olvashatóak, hat különálló történetben.

Hogy kezdődött a meseírás?

Az olvasással még gyermekkoromban. Az első versemet alsó tagozatban írtam a Télapónak, amit aztán elő is adtam neki, az iskolai látogatása során.

Később aztán mégis inkább grafikus, majd ének és rajz szakos tanító lett. Hogy születtek meg ezek a mesék?

Körülbelül három-négy évvel ezelőtt kezdtem el ismét írni. Előbb természettel kapcsolatos gyermekverseket, mondókákat, majd egyre hosszabb verses meséket, végül pedig a komolyabb meséket vetettem papírra, amelyeken a fiam nagyon jóízűeket nevetett. S úgy gondoltam, ha ennyire tetszenek neki ezek a történetek, akkor lehet, hogy más gyereknek is örömet szereznének.

Valóban örömet szereznek? Milyenek a visszajelzések?

A gyermekem a legnagyobb rajongóm. Nagyon-nagyon büszke arra, hogy az anyukája mesekönyvet írt. A kisfiam most kezdte az első osztályt. A kötetet bevittük az iskolába is, ahol az osztályfőnök felolvasott belőle a gyerekeknek. Utána boldogan újságolta, hogy a kicsik mennyire élvezik a meséket, különösen az Időhurok címűt.

Miről szólnak a mesék?

Hétköznapi történetekről, mindennapi eseményekről. Például az elromlott tévéről, amit az apuka megpróbál megjavítani, de nem sikerül neki, hiába buzdítják a gyerekek. A tévét végül szerelőhöz kell vinni, ám hőseink feltalálják magukat és dobozból televíziót készítenek a családnak, s egy izgalmas műsort is összeállítanak a szülők szórakoztatására. A mesék vége mindig pozitív kicsengésű, a gyerekek mindig sikerrel járnak, de a történeteknek nevelő szándékuk is van. Jó, ha az emberek kreatívak és használják az eszüket, a szabályokat azonban be kell tartani.

Íku, Kesu, Tincsi. Nem mindennapi nevek! Hogy alakultak ki?

Úgy próbáltam kialakítani a neveket, hogy azok tükrözzék a karakterek jellemvonásait. Tincsi igazi kislány, aki imádja a ruhákat, a feltűnő színeket, a csillámokat, és szeret öltözködni. Kesu a kesudióról kapta a nevét. Ő az evésben erős. Íku számolgatni szeret, ő a csapat esze.

A grafikákat is Ön készítette?

Azokat Herendovics Gábor, a volt középiskolás osztálytársam rajzolta és adott képi karaktert a mese szereplőinek. Tudtam, hogy nála tökéletes kézben lesznek az illusztrációk.

Lesz-e folytatás?

Részben már kész a második kötet, amelyben folytatódnak a mókusgyerekek huncutságai. Annyit elárulhatok, hogy Íku szerelmes lesz, és tovább folytatódnak az első kötetből megismert izgalmak.

(A borítóképen: Rácz-Akácosi Laurának legnagyobb rajongója a kisfia)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában