Velencei filmfesztivál

2021.09.11. 13:00

Sokkoló történet és annak valós háttere

Jó hangulatú bevonulás után megrendítő volt a film, egy megtörtént eseményeken alapuló történet.

Váró Kata Anna

Italian director Stefano Mordini poses on May 19, 2016 during a photocall for the film "Pericle (Pericle il Nero)" at the 69th Cannes Film Festival in Cannes, southern France. (Photo by LOIC VENANCE / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: AFP

Velencében továbbra is kellemes nyári időben élvezhetjük a fesztivált, és idén úgy tűnik, hogy az előző években szinte menetrend szerint érkező hatalmas vihar is elkerül bennünket. Különösképpen kedvez ez a vörös szőnyeges bevonulásoknak és a mesés ruhakölteményekben pózoló sztároknak, modelleknek és Instagram-influenszereknek. Utóbbiak még csak az elmúlt egynéhány évben tűntek fel a vörös szőnyegen, és kaptak helyet az ilyen eseményekről beszámoló sajtó képösszeállításaiban, ám évről évre nagyobb létszámban fordulnak meg a filmfesztiválokon, még több követőt gyűjtve ezzel maguknak a közösségi médiában, nem utolsósorban pedig még többen látják meg bennük az élő reklámhordozót. Míg az influenszerek térhódítása a vörös szőnyegen viszonylag újnak számít, azt már megszokhattuk Velencében, hogy a legtarkább és legvidámabb forgatag mindig az olasz filmek díszbemutatója előtti vörös szőnyeges bevonuláson van.

1975-ben történt

Amilyen jó hangulatú volt a premier előtti bevonulás, olyan megrendítő Stefano Mordini La scuola cattolica/ The Catholic School című, megtörtént eseményeken alapuló alkotása. Az 1975-ben történt esetről Edoardo Albinati olasz regényíró írt vaskos regényt, mely a forgatókönyv alapjául is szolgált. A történet egy katolikus fiú középiskolában indul, ahová tehetősebb szülők sarjai járnak.

Az időben folyamatosan ugráló történet bemutatja a fiúkat, családi környezetüket, iskolai viselkedésüket és nem utolsósorban a szülők és az iskola elnyomásából adódóan is egyre jobban felgyülemlő agressziót. A lassan kibontakozó cselekmény, a fokozatosan építkező feszültség sokkoló végkifejletbe torkollik, mely megmagyarázza, miért volt olyan fontos ennyire megismernünk a fiúiskola lakóit és családjaikat. Stefano Mordini rendező szerette volna, ha pontosan látja a közönség, milyen háttérrel rendelkeznek, még inkább milyen indulatok munkálnak azokban a fiúkban, akik olyan szörnyű tettre képesek, amely annak idején egész Olaszországot sokkolta.

A történet azért is érdekes, mert majd két évtizedig húzódó jogi csatározások követték, míg végre az áldozatokat képviselő ügyvédek és a közvélemény nyomására 1996-ban sikerült elérni, hogy a nemi erőszakot végre személy elleni bűncselekményként kezelje az olasz jogrend, és annak megfelelően büntesse.

(A borítóképen: Stefano Mordini)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában