Ünnepi Könyvhét

2021.09.02. 16:00

A helyi értékeket is megmutatja az idei miskolci könyves ünnep

Elkezdődik az idei ünnepi könyvhét rendezvénysorozata. A programokról a szervezők tájékoztattak.

20210622 Zalaegerszeg A kvártélyház udvarán kezdetét vette a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál A képen: Hrutka Róbert (jobbról) és Grecsó Krisztián előadása Fotó: KAPOTT FOTÓ Zalai Hírlap ZH

Fotó: MW

A pandémia miatt nem tudták szokásos idejében megtartani az ünnepi könyvhetet Magyarországon. A pótlására szeptember 2-án kezdődik a 92. Ünnepi Könyvhét és 20. Gyermekkönyvnapok programsorozata.

Olasz mintát követve

Az előzményeket is felidézték a megyei könyvtárban tartott sajtótájékoztatón a szervezők.

Nincs másik ilyen nagy hagyományú kulturális rendezvény az országban – hívták fel a figyelmet. A magyar könyves ünnepek hagyományát az olasz példa indította el. Ott 1927. május 17-én szervezték meg az első nemzeti könyvnapokat. Ennek mintájára kezdeményezte Supka Géza 1927. június 5-én, pünkösd vasárnapján Miskolcon, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének a Kereskedelmi és Iparkamara Erzsébet téri épületében tartott nagygyűlésén a magyar könyvnapok hagyományteremtő megszervezését. Az első ünnepi könyvhetet 1929. május 12–20. között tartották.

Az első nagy jubileum évében, 1979-ben, majd 40 évvel később a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából ismét Miskolc adott otthont a rendezvénysorozat országos megnyitójának. Idén rendhagyó módon szeptember elején rendezi meg a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a jeles eseményt.

Beszélgetések a teraszon

A megyei és miskolci megnyitó szeptember 2-án, csütörtökön délután fél 4-kor lesz a miskolci Könyvtéren – az Erzsébet téren. Grecsó Krisztiánt, József Attila-díjas költőt, írót, dalszerzőt kérték fel a megnyitóbeszédre.

A Könyvtéren idén is kinyit az Irodalmi terasz, ahol kényelmesen dedikálhatnak, beszélgethetnek egymással a szerzők – és az olvasók, akár hosszabb ideig is. Csütörtökön például Miskolc Szabó Lőrinc irodalmi díjas szerzői – Mács Ildikó, Bereti Gábor, Gróf Lajos, Jenei László, dr. Porkoláb Tibor és Serfőző Simon – vallanak a városhoz való kötődésükről, pénteken helyismereti, helytörténeti érdekességeket ismerhetnek meg a térre kilátogatók, míg szombaton a lengyel olvasás napja alkalmából Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának közreműködésével lengyel nyelvű felolvasás és különböző játékok várják a látogatókat.

A kereskedők és a helyi kiadók ebben az évben is kedvezménnyel kínálnak új könyveket. Ott lesz a Könyvtéren a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár mellett az Advent Kiadó, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, a Felvidék Ház, a Géniusz Könyváruház, a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria, a Libri könyváruház, a Szinvapark Líra Könyváruház, a Kárpátia Könyvesház.

Színes kiegészítők

A tartalmas időtöltéshez a színpadon kínálnak programokat. A nyitónapon, szeptember 2-án, csütörtökön fellép a Szinvavölgyi Néptáncműhely, valamint a ClaXoTon Quartet. A délután további részében Libikóka címmel Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés műsorát láthatják, melyet a nap zárásaként az idén a Miskolc megyei jogú város által alapított Reményi Ede zenei díjjal kitüntetett Miskolc Dixieland Band koncertje követ.

Szeptember 3-án, pénteken a Kalamajka Bábszínház Terülj, terülj asztalkám! című produkcióját tekinthetik meg, majd a Miskolci Egressy Béni–Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola csoportjai lépnek a színpadra.

A késő délután során az Agyagbanda, majd a Mintha Zenekar muzsikál a Könyvtéren.

Szombaton hagyományosan gyermeknap – délelőtt fél 10-kor a Diósgyőri Jazz Tánc Klub produkciója nyitja a sort, melyet fél 11-től a Kiss Kata Zenekar koncertje követ. A nap záróakkordjaként fél 12-től Meseláda címmel a Csodamalom Bábszínház előadása kínál kellemes szórakozást.


Kötve-fűzve. Az Év Könyve

Szeptember 2-án 11 órakor a Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2021 című verseny eredményhirdetését tartják a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében. Az intézmény szeretné felmutatni, és ezáltal támogatni a megye minőségi könyvkiadását. Ezért hívta életre a megyei kiadók, intézmények, önkormányzatok vagy a nyomdai előkészítésben részt vett stúdiók könyves versenyét, melynek elbírálási szempontja az igényes grafikai-nyomdai kivitelezés. Most a 2019–2020-as terméssel lehetett nevezni. A benevezett munkák tárlata a könyvhét ideje alatt még megtekinthető a központi épületben a Görgey A. u. 11. szám alatt.

A könyvhét programjairól, köztük a Könyvtéren kívüli rendezvényekről is a megyei könyvtár honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

(A borítóképen: Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert egy korábbi rendezvényen – műsorukat csütörtökön hallhatja a közönség Miskolcon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában