Jubileumi koncert

2021.06.24. 18:21

Újra játszik a szülinapos Miskolc Dixieland Band

A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt jubileumi koncertjét idén rendezi meg a Miskolc Dixieland Band együttes.

Bacsó István

Fotó: ÉM

A harminc plusz egy éves Miskolc Dixieland Band (MDB) a negyedik „Dixie és jazz” fesztivállal összevonva tartja születésnapi koncertjét június 30-án Miskolcon a Szent István téren, amelyre egy különleges ünnepi összeállítással készülnek. A tizenkilenc órakor kezdődő műsorban az együttes eddigi pályafutásának legjobb dalaiból huszonöt hangzik majd el.

Balla Miklós zenekarvezető, az együttes alapítója, aki a szaxofon, valamint a klarinét megszólalásáért felel, a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Diósgyőri Dixie­land Fesztivál volt a bölcsője az MDB-nek, ahová az akkor legismertebb magyar dixie- és dzsesszbanda, a Benkó Dixieland Band meghívására érkeztek vendégelőadóként. Ez nagy lendületet adott a fiatal együttesnek, olyannyira, hogy máig megszakítás nélkül zenélnek. Igaz, ahogy az bevett szokás, a tagok időnként cserélődtek az idők folyamán.

Az alapfelállásban héttagú zenekarban felváltva huszonketten játszottak már, akik közül többen komoly karriert futottak be itthon és külföldön. Később ők maguk is számos hírességgel léptek fel együtt, 1998-ban például koncertturnét tartottak Louis Armstrong egykori egyetlen magyar származású klariné­tosával, Joe Murányival Miskolcon és Borsod megyében. A Jósvafőn 1993-óta folyamatosan megrendezett fesztiváljukon szinte minden magyar dzsessz-zenekar járt már, és vendégül láttak többek között szlovák és amerikai zenészeket is.

Eddig mintegy kétezer koncert

Sokat köszönhet a miskolci dzsesszélet is az MDB-nek, hiszen a városba hoztak számos híres magyar és külföldi szólistát, és tagjai a miskolci zeneiskolában a dzsesszoktatás megteremtői, tanárai is egyben. Az elmúlt harminc évben hazai színpadokon mintegy kétezer koncertet adtak, Európa tizennégy országában léptek fel, számos díjat begyűjtve. Legutóbb idén a Reményi Ede zenei díjat kapták meg Miskolc város ünnepén. Nagy izgalommal készülnek a koncertre, ahová várják a dixie és a dzsessz kedvelőit.

(A borítóképen: Bundzik István, a zenekar tagja és Balla Miklós a sajtótájékoztatón)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában