Könyvbeharangozó

2021.06.28. 19:30

Ontja magából a nagy írásokat

A Pro-Art Galéria tulajdonosának két könyve is megjelent.

Apagyi Beáta

Fotó: Ádám János

Barta Eleonóra könyvbeharangozóján az érdeklődő közönség személyesen találkozhatott az írónővel, a példányok dedikáltatására is volt lehetőség.

– Tavaly márciusban kezdtem el írni az első könyvemet Lélekrajz címmel, aminek meghatározó oka volt a koronavírus, a bezártság, a felgyülemlett feszültség, az írás terápiaként hatott rám – kezdte Eleonóra. – Amikor a naplójellegű írás végére értem, azon tanakodtam, hogyan is kellene folytatnom. Nagy szerencsémre Mács Ildikó Táncsics-díjas újságíró édesanyja a városban tartózkodott, úgy éreztem, ő lesz az a szakmai személy, aki őszintén megmondja, hogy érdemes-e folytatnom a munkát, vagy sem, ha igen, az irányt is megadhatja. Az írásra való késztetés bennem maximálisan megvolt, viszont kíváncsi voltam a visszajelzésekre, véleményekre. A hozzáértő szemek meglátásai alapján kiderült: kár lenne, ha az írás a fiókban porosodna – emlékezett vissza.

– Több sem kellett, ezzel meg is kezdődtek a kiadás körüli folyamatok, de a könyv nem került fel a könyvesboltok polcaira, leginkább önbizalomhiány miatt. Híre mégis szájról szájra terjedt. A galéria vendégeinek kezében landolt, vagy barátoknak ajándékoztam a példányokból, akik türelmetlenül várták a folytatást. A kiadó – Art-Danubius – igazgatója, Balázs F. Attila terelt a regényírás irányába, így lett a Párhuzamos életek címet viselő könyvem egy életrajzi regény. Alig négy hónap alatt született meg, sokkal könnyebb folyamat volt, mint az első. Ez az írás már megtalálható lesz a könyvesboltok polcain, sőt hamarosan az első is, csak épp új köntösbe öltöztetve.

A nők és a fiatalok

– A könyveim célközönsége témáiból adódóan leginkább a nők, az életrajzi regényé pedig a fiatalok. Hiszen ez egy kordokumentum, amit ha elolvasnak, olyan dolgokkal találkozhatnak, melyeket nem volt alkalmuk megismerni. A jövőbeni terveimet illetően készül a harmadik könyvem, bár egyelőre semmit nem akarok elhamarkodottan kijelenteni, de ha minden jól alakul, ősszel talán már az is bekerülhet az első kettő mellé – mondta végezetül.

(A borítóképen: Barta Eleonóra már a harmadik könyvére készül)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában