diósgyőri alkotóház

2021.06.27. 09:00

Életben tartják a néphagyományt

Népi mesterségekkel is megismerkedhettek a gyerekek a diósgyőri alkotóházban.

Petri Nóra

Fotó: Vajda János

– Bal kezed bent van, jobb kezed kívül, húzzad fölfelé, de nagyon finoman, és mindig csússzon a kezed! – mondja és mutatja egyszerre Dobos Barbara művésztanár, hogy hogyan kell korongozni. – Tartsd rajta a kezed! – mondja, és a gyerekek korongján elindul fölfelé az agyag.

 

A diósgyőri alkotóház kézművesházának udvarán kialakított műhelyben a gyerekek most a fazekasmesterséggel ismerkednek. Sok mindenre figyelni kell, például az edény falára és arra is, hogy elég nedves legyen a kezük, de csak éppen annyira, hogy az anyag még engedelmeskedjen.

Tálka és pohár

– Ez egy tálka lesz. Van, amit kinyújtott kézzel csinálok, ezzel tolom, ezzel pedig egyre feljebb húzom – mutatja az általános iskolás Molnár Edina mindazt, amit megtanult az agyagozásról. – Ami pedig nagyon fent van, elkezdem lejjebb nyomni – folytatja. – Csak arra kell figyelni, hogy ne legyen rossz – teszi még hozzá nevetve.

– Én egy szenteltvizes poharat szeretnék csinálni, most elég jól megy! – mutatja Bon Beáta, miközben alakítja a kezével a korongon az agyagot. Tóth Elemér közben kistányért készít. Azt mondja, még csak egy napja tud agyagozni, de nagyon tetszik neki.

– Most már jobban szeretem a korongozást, mint mikor kézzel alakítjuk az agyagot. Ez nekem könnyebb. Aztán majd kifestem, és ha kész lesz, teszek bele a madaraknak magokat.

– Utazás a múltból a jelenbe, ez a tábor tematikája. Erről már Dobos Barbara, a Premier Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára beszél. – Ez egy népművészeti tábor, ahol a gyerekek találkozhatnak a hagyományos népi mesterségekkel, például a fazekassággal is. Ugyanakkor megpróbáljuk a múltat, a hagyományokat átültetni a kortárs művészet világába is. Élvezik ezeket a kalandozásokat, nekik ez magától értetődő. – Dobos Barbara azt mondja, nagyon szereti látni, ahogy alkotnak a tanítványai. – Jó ránézni, ahogy például a kezeik között formálódik az agyag, ahogy ezt élvezik, ahogyan abban a pillanatban megszűnik körülöttük minden.

Élvezik a feladatokat

– Tálat, bögrét is készíthettünk agyagból, de kipróbáltuk a kőfestést és hajtogattunk szitakötőt is – foglalja össze Rajcsik Anna az elmúlt napok alkotásait. – Tegnap megterveztük egy póló mintáját, én egy dinnyét rajzoltam, amit ma már rá is fogunk tenni. – Közben Veres Georgina épp egy medált készít, ami virágmintás lesz, és agyagból készül. Az ő pólóján pedig egy unikornisos fejhallgató lesz majd, ő ezt tervezte. – Szeretek kézműveskedni, rajzolni és agyagozni is, ezért én nagyon élvezem ezeket a feladatokat – sorolja Lukács Fanni.

– A népművészet magyar kultúránk része, e nélkül egy magyar ember csak félember. És még az sem baj, ha valaki felnőttkorban ismerkedik meg ezzel a világgal – hangsúlyozza Gergye Zoltán, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke, a tábornak is helyet adó alkotóházban. – A legfontosabb célunk a népi hagyományok életben tartása, jelen esetben például a tárgyalkotó népi hagyományok megőrzése, továbbadása és népszerűsítése. Vannak generációk, amik szinte nem is találkoznak ezekkel a technikákkal, mesterségekkel, legfeljebb csak egy népművészeti vásárban. A gyerekekkel azért jó, mert ők játékosak, minden érdekli őket. Tegnap kukoricacsuhéból készítettek babákat, most agyagozunk, később megmutatjuk a kötélverést gyapjúfonálból, délután pedig rongybabákat fognak készíteni. Szeretnénk megmutatni nekik, hogy van élet a mobilokon és a „kütyükön” kívül is – teszi hozzá.

Tanfolyamot tartanak

Az alkotóházban szinte minden korosztály megfordul. – Sokféle kézművestábort szervezünk – hangsúlyozza Gergye Zoltán.

– Népművészeti alkotótáboraink is vannak, ahová felnőtteket várunk. Nyáron többek között a fazekassággal, a hímzéssel, a bőrművességgel, a fafaragással, a gyöngyfűzéssel és a bútorfestéssel is megismerkedhetnek népi iparművészek segítségével az érdeklődők. Hétvégente pedig tanfolyamokat tartunk. Vannak olyan mesterségek, amik nagyon népszerűek, ezekre mindig vannak jelentkezők. A tűzzománcosoknál például már van haladó csoportunk is.

(A borítóképen: Dobos Barbara minden tanítványának megmutatja, hogyan kell korongozni)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában