Elhallgatott történelem Miskolcon

Hiánypótló könyvet mutatnak be csütörtökön Miskolcon a városházán: Vérvád, hisztéria, népítélet – „Zsidókérdés” Magyarországon 1945-ben és 1946-ban.

Bacsó István

– Ma már a miskolciak többsége semmit nem tud azokról az eseményekről, amelyek itt történtek nem sokkal a világégés után, a kommunista hatalomátvétel zavaros és véres éveiben. A rendszer igyekezett a saját múltja kényes részleteit is végképp eltörölni. Amit az akkori hatalom elhallgatott, azt mondja most el nekünk dr. Pelle János történész, publicista új könyvében, akivel a bemutató kapcsán beszélgettünk.

Fellángolt a gyűlölet

– Arról, hogy mi történt a holokauszt alatt, többé-kevésbé tudunk. De arról, hogy miért történt az, ami történt, sokkal bizonytalanabb a tudásunk. Ezért fontos feltárni és elemezni mindazt, amit a munkaszolgálatból megszökött, vagy a táborokból visszatért zsidók átéltek Kelet-Európában. Miután véget ért a második világháború, a fasiszta szervezeteket betiltották, a zsidókat diszkrimináló törvényeket eltörölték. Mégis fellángolt a vérvádas gyűlölet, amiben a még mindig érezhető lélekmérgezésen, meg a súlyos politikai és gazdasági válságon kívül szerepet játszott a hatalomra törő kommunista párt burkoltan antiszemita politikája is – világított rá a háttérre a történész.

– Magyarországon a politikai rendőrség provokációi nagyban hozzájárultak a helyzet elmérgesedéséhez, pogromhoz és egy szörnyű, kettős lincseléshez vezettek. Minderről évtizedeken át nem lehetett beszélni, mert a párt titkolta szennyes múltját. Mindaz, ami Miskolcon 1946. július 30-án és augusztus elsején történt, Magyarországon komoly belpolitikai válságot okozott. A parlamentben a kisgazda képviselők Rajk László belügyminiszter lemondását követelték, az események híre Moszkvába is eljutott. Ehhez képest ma is alig tudunk valamit a két, tragikusan végződött nyári munkástüntetésről. Pedig a másodikon százezernél is többen vettek részt, az ország minden pontjáról különvonatok hozták a résztvevőket – mutatott rá a szervezettség tényére Pelle János.

– A tragikus eseményekre közvetlenül a forint bevezetése előtt került sor. A július végi nagy miskolci tüntetést a „lisztfeketézők” ellen szervezték. Azaz ezzel a váddal izgatták fel a tömeget. A tüntetés szervezői őket egyértelműen a zsidókkal azonosították. Előzőleg a politikai rendőrség két zsidót letartóztatott és internált ezzel a váddal, Rejtő Sándort, a Flórián-malom tulajdonosát és Jungreisz Ernőt, az egyik alkalmazottját. Őket vetették oda a felizgatott csőcseléknek, szabad préda gyanánt.

Lincselés

– Egyiküket – a tulajdonost – a Búza téren meglincselték, a másik súlyos sérülésekkel megúszta. A lincselés híre rögtön eljutott Budapestre is, innen érkezett az utasítás, hogy a helyi detektívek vegyék őrizetbe az elkövetőket. Ennek hatására tizenkét munkást bevittek a rendőrségre. Másnap Péter Gábor, a politikai rendőrség vezetője is megjelent a városban. Személyesen működött közre a második munkástüntetés megszervezésében. Ennek résztvevői elfoglalták a rendőrkapitányságot, és az első lincselésben részt vevő munkásokat kihallgató, szintén zsidó származású rendőrtisztet, Fogarasi Artúr rendőrfőhadnagyot agyonverték. Aki maga is kommunista volt! Végül a csőcseléket szovjet katonák oszlatták szét.

Az író szerint: Ami Miskolcon és más településeken történt 1946-ban, az példátlan, még világviszonylatban is. Zsidók lincseltettek zsidókat. Azonban a kommunista zsidók nem vallották magukat zsidónak! Már Kun Béla is elmondta világosan, 1919 nyarán egy kongresszuson, hogy „nekem az anyám zsidó volt, az apám is zsidó volt, de én nem vagyok zsidó, én kommunista vagyok”. Tehát a „messianisztikus” kommunista hit, mint egy új vallás, kitörölte belőlük a régi hitet, sőt a zsidó identitásukat is. Ők szembefordultak ezzel. Csak arról feledkeztek meg, és ez Rákosiékra is érvényes, hogy attól még, hogy ők nem vallják magukat zsidónak, a környezetük, a társadalom bizony továbbra is akként látja őket. És ez kihat minden más zsidóra.