Író, akinek a nők asztalánál terítettek

Hiába volt a Nyugat szerzője Kaffka Margit (1880–1918), a folyóirat és köre vacsoráin mégsem az írók, hanem a nők számára terített külön asztalnál kellett ülnie. Társasági értelemben a női mivolta inkább számított, mint az önazonossága, a tehetsége és a teljesítménye.

A történetet Borgos Anna pszichológus, nőtörténész hozta szóba a Petőfi Irodalmi Múzeum konferenciáján, 2018-ban, Kaffka Margit halála századik évfordulóján. Balázs Béla író és Dénes Zsófia újságíró idézett párbeszédéből kitűnik, hogy ez joggal bántotta Kaffka Margitot: írói nagysága alapján a Nyugat-írók élén, a szerkesztő mellett lett volna a helye, nem az írófeleségek körében.

Nyitott, befogadó

Konkrét dátummal nehéz megjelölni, hogy mikortól vált elfogadhatatlanná a nők elkülönítése az ilyen jellegű irodalmi-társas alkalmakon. A Nyugat viszonylag nyitott és befogadó volt a nőkkel, a magyar kultúrtörténet fontos kiadványának korai korszakából való lehet ez a Kaffka-epizód. Pontos dátuma nem ismert, de mindenképp 1918 előtt történhetett. És talán épp Kaffka Margit hatása is kellett ahhoz, hogy ez változzon. Ha előbb nem, Babits Mihály és Török Sophie 1920-as házasságával ez az elkülönítés megszűnhetett, bár Török Sophie sajátos és konfliktusos helyzetét épp az adta, hogy egyszerre volt író és írófeleség – helyezi el az időben a történetet megkeresésünkre Borgos Anna, aki a korszakot a Nyugat nőíró- és írónői szerepei felől Szilágyi Judittal közös kötetben is vizsgálta.

Helyfoglalók

Mit kell megértenünk ebben az elbeszélésben? Az elfogadás bonyolultságát? A korra jellemző – közerkölcsön, közmegítélésen nyugvó – általános társadalmi gyakorlatot? Az író-írónő, irodalom-női irodalom mibenlétének korai fogalmi tisztázatlanságát?

Kiss Noémi író, műfordító, kritikus, a Miskolci Egyetem adjunktusa szerint az emancipáció összetett és bonyolult kérdéskörének vizsgálatában a társadalmi-szociológiai háttér elemzése helyénvaló. Másrészt máig ható, a közbeszéd számára a jelenben is témát adó problémakör megértését is segítheti.

Ezeket árnyalva például azt a szempontot ajánlja, hogy a nők megjelenése az addig férfiak uralta terekben olyan folyamat része, amelyben a haladást tekintve elvitathatatlan Kaffka Margit és írói munkássága érdeme. Móricz Zsigmond 1912-ben nagyon elismerően ír a Nyugatban a Színek és évek című regényről, mely teljesen megújítja az irodalmat. A női alakok tekintetében forradalom megy végbe. A passzív, szerelmes nőkből cselekvő, tudatos és kritikus női alakokat teremt. Ezek a nők új helyet követelnek maguknak a magyar irodalomban.

A nyugatos történet nagyobb egész része, ami a nők emancipációjához vezet. Ennek belátásához Varga Éva szociológus írásában, a Budapesti Negyed „kávéház számában” olvashatjuk, hogy a kezdetekhez közeli mozzanat, a nők kávéházi belépője a 19. és a 20. század fordulója. Előbb elkülönülve lehettek jelen az alapvetően férfiak számára fenntartott terepen: a hölgytermekben időzhettek, vagy az úgynevezett hölgy­órák vendégei voltak. Későbbre tehető az elsősorban művész- és politikusfeleségek férfiakkal azonos térben való megtelepedése. Jelen lehettek ugyan, de nem a társaság egyenjogú, befogadott tagjaiként. Ebben a tanulmányban is feltűnik motívumként a külön asztal, ahol férjére várt Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona vagy Krúdy Gyuláné.

Saját jogon

A kávéházi hölgykaréjban önálló jelenség Kaffka Margit, amennyiben nem valakinek a feleségeként, hanem saját jogán tartozhatott a megengedőbb és elfogadóbb művészi világhoz. Úgy lett író, hogy volt állása, jövedelme – emlékeztet Kiss Noémi –, vagyis az emancipáció tevőleges részese volt, alkotóként pedig a nők helyzetét a tömeges munkába állással érintő korszakos fordulatot is feldogozta – maradandóan és időtállóan.

„Kaffka Margit teljesen más, új nőalakokat állított a regényei, elbeszélései középpontjába. Olyanokat, akiknek keserű volt a férjhez menés. Akik nem tudtak bejutni bizonyos intézményekbe. Nem volt munkahelyük. Nem kerestek pénzt. Nem lehettek részesei az emancipációnak, más szóval individualizációnak, ami azt jelenti, hogy a nő is meg tudja teremteni a saját életét, és nemcsak feleségként képes élni” – mondja Kiss Noémi, azt a tényt is megemlítve: Móricz Zsigmond 1912-es méltató írása után több mint száz évvel Háy János még mindig úgy találta, hogy a Színek és évek az első modern magyar regény, ami elevenségével a mai napig lenyűgözi az olvasót.

Például Thomas Mann

Figyelmet érdemlő, a jelent másként is érintő körülmény ez most, amikor Tóth Krisztina interjúból kiragadott, Az arany embert vagy a Bárány Boldizsárt érintő mondatai kapcsán megkérdőjeleződik az irodalmi nőalakok modernizációja – éppen Kaffka Margit művei példázzák, hogy ez megtörtént, és hogy emiatt nem mondható megkésettnek a magyar irodalom – veti fel Kiss Noémi.

„Hogyan olvassák a német gyerekek például Thomas Mann műveit? Mert azokban is nagyon tradicionális női szerepekkel találkozhatnak. Az antik irodalomig visszamenőleg fel lehetne tenni azokat a kérdéseket, amelyeket Jókai Mór vagy Szabó Magda regényével kapcsolatban. Azt gondolom, hogy történetileg érdemes ezeket a könyveket tanítani. Elmagyarázni, mikor mi volt a nők választása, miként alakultak a női szerepek, hogyan és miért ábrázolták az írók olyannak, amilyennek a női szerepmintákat” – ez Kiss Noémi megértést szolgáló felvetése.

Nehezen változott

Elfogadni egy szerzőt nőként és íróként – ez ma természetesebben megtörténik? Kiss Noémi válasza az idézet:

„Az emancipáció célja és értelme, hogy teljesen elfogadott legyen, ha egy női szerző arról ír, amiről csak akar. Ez iszonyatosan nehezen változott az idők folyamán. Az egész 20. század a példa rá, hogy mennyire nem volt könnyű bekerülni az irodalmi kánonba. És a nők kimaradnak a kánonból és az elismeréspolitikából, nem kapják meg a díjakat, nem kerülnek be a tankönyvekbe, pedig ma nagyon sok népszerű női szerző ír könyveket.”

(A borítóképen: Női vendégek a fővárosi, Széchenyi kávéházban 1917-ben)

https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/hatalmas-probatetel-a-noi-szerepek-kozott-egyensulyozni-5264716/