Humort nem lehet ordítva mondani

Száz éve született Kaján Tibor karikaturista, aki a felismerés mosolyára pályázott.

Mező István

Fotó: Olvasónktól

Olyan volt ő a magyar karikatúrában, mint Puskás Öcsi a labdarúgásban vagy Papp Laci az ökölvívásban. A maga műfajában a legnagyobb.

Iskolai „névadó”

Kalász Tibor néven született Miskolcon, 1921. március 3-án. Iskolai tanulmányait a Hunfalvy János Reáliskolában kezdte el, s már itt felfedezték rajztehetségét. A család Budapestre költözése után a Vörösmarty Reáliskola tanulója lett. Itt készített karikatúrát egyik tanáráról, mely ugyan elnyerte diáktársai tetszését, de a tanárét nem… Igazgatói megrovást kapott, s tanára azt mondta, hogy ilyen kaján alakra nincs szükség ebben az iskolában. Így lett aztán a „művészneve” Kaján. Származása miatt nem mehetett főiskolára, de a munkaszolgálatot megismerhette a háború alatt. Az 1945-ben induló Ludas Matyi munkatársa lett, majd két évtized után az akkori főszerkesztővel, Tabi Lászlóval támadt konfliktusa miatt otthagyta a lapot. Ezt követően a Tükör, majd az Új Tükör munkatársa volt, de rajzai megjelentek a Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Hócipő című lapokban is.

Fontos elismerések

Elismerései között többek közt a Munkácsy-díj, Kiváló művész, Érdemes művész, Aranytoll, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Prima Primissima díj szerepel. Egy alkalommal Kossuth-díjra is felterjesztették, de a hatalom nem ismerte el művészetét. Talán azért, mert ő a mindenkori hatalmat is kritizálta rajzaival… Ars poeticáját így fogalmazta meg: „A vonalak csendesek, nincs bennük semmi tolakodó harsányság: humort nem lehet ordítva mondani. Szeretném munkáimat vonalgondolatoknak nevezni. Karikatúra annyiféle van, ahány nevetés létezik. Én a felismerés mosolyára pályázom.” Több alkalommal volt szerencsém vele találkozni személyesen is, és bár tudom, hogy soha nem leszek akkora karikaturista, mint ő, de a kezdetektől őt tartottam példaképemnek, a legnagyobbnak.