Felhívás

2021.03.11. 19:15

Apám kakasa címmel hirdettek rajzpályázatot

Verseskötet illusztrálásába kapcsolódhatnak be az iskolás gyerekek a megyei könyvtár pályázatán.

Detzky Anna

Fotó: Shutterstock

Apám kakasa címmel indít megyei szintű rajzpályázatot általános iskolás tanulók számára a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára a magyar költészet napjára. A pályázat a nevét Lackfi János és Vörös István azonos című verseskötete után kapta. Ez Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versének paródiájára utal, amely az „Ej mi a kő! tyúkanyó, kend” helyett az „Ej, mi a szösz, kakas szaki” sorral indul. A népszerű klasszikusok tréfás átiratát tartalmazó összeállításból bármelyik költeményhez készíthetnek illusztrációt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő vagy tanuló gyerekek.

Virtuális kiállítás készül

A diákok két – I.: alsó és II.: felső tagozatos – kategóriában indulhatnak. A kép technikája szabadon választható, bármilyen eszköz – vízfesték, ceruza, zsírkréta – használható hozzá. A szervezők azt kérik, hogy az alkotások mérete A/3-as legyen. A rajzlap hátoldalán fel kell tüntetni a pályázó nevét, elérhetőségét, I.-es vagy II.-es kategóriáját, osztályát, iskoláját, hogy részt vesz-e művészeti képzésben, és ha igen, milyen típusúban, valamint a költő nevét és a vers címét, amihez az illusztráció készült. A pályaművek beérkezésének határideje: 2021. március 31. Beküldhetők postán a könyvtár címére: 3501 Miskolc, pf.: 176., vagy beszkennelve a [email protected] e-mail-­címre. A rajzpályázat eredménye 2021. április 8-tól lesz elérhető a megyei könyvtár honlapján. A legsikerültebb, ötletes alkotásokból virtuális kiállítást rendeznek a szervezők, amely később, a járványhelyzet jobbra fordulásával valószínű élőben is látható lesz.

(A borítóképen: Ő adja a témát…)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában