Évforduló

2021.02.21. 16:30

Szerzetesből lett kutató Istvánffy Gyula

Száz éve hunyt el Istvánffy Gyula miskolci etnográfus, rá emlékezik a megyei könyvtár.

Detzky Anna

20210218 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Száz éve hunyt el Istvánffy Gyula miskolci etnográfus, rá emlékezik a megyei könyvtár.

Fotó: Bujdos Tibor

Hét virtuális állomáson keresztül mutatja be a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a honlapján, Istvánffy Gyula miskolci etnográfus pályáját és a hozzá kapcsolódó legfontosabb könyveket, írásokat. A néprajzkutató 1921. február 12-én, száz éve hunyt el.

A könyvtár a járványhelyzet miatt idén ilyen rendhagyó módon emlékezik meg az évfordulóról.

Palócok kutatója

Istvánffy Gyula (1863–1921) gazdag életutat járt be. 1882-ig a minorita rend növendéke volt Nyírbátorban. Az érettségit azonban a rend kérésére a miskolci református gimnáziumban, a mai Földes Ferenc Gimnázium épületében tette le. Innen 1881-ben az erdélyi Nagyenyedre küldték tanítónak.

Polgári iskolai tanítói oklevelét ezt követően, 1883 és 1886 között szerezte meg Budapesten az állami pedagógiumban nyelv- és történettudományi szakból. Ez­után Parádon lett nevelő, majd a felvidéki Liptószentmiklóson tanár. 1908-tól a miskolci polgári leányiskola igazgatójának nevezték ki. Sikeres pedagógiai pályája mellett etnográfiai munkája hiánypótló. Népmese­gyűjtéssel, főleg a palócok tanulmányozásával foglalkozott. Legfontosabb könyveinek egyike a Palóc népköltési gyűjtemény, amit máig forgatnak.

Levelezéséről és játékgyűjteményéről is megjelent egy-egy kiadvány. Szabadidejében verseket írt, amelyeket több helyi lapban publikált. Miskolcon emléktáblát avattak róla a Dayka Gábor utcai általános iskola falán 1963-ban. Az eseményről az Észak-Magyarország napilap is beszámolt. Később a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei honismereti gyűjtőpályázatot is róla nevezték el, amelyet évről évre a Herman Ottó Múzeum hirdet meg. A pályázók számos értékes tanulmánnyal gazdagítják a megyei könyvtár dokumentumait.

(A borítóképen: Istvánffy Gyula nevét ez az iskola vette fel egykor Miskolcon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában