Hat kórus lelkes karnagya

KÓTA-díjat, a Magyar Kórusok és Népzenei Együttesek Szövetségének díját kapta karnagy kategóriában Sándor Zoltán, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének egyetemi tanára, karvezetője. Az indoklás szerint a karnagy rendszeresen tart mesterkurzusokat itthon és külföldön egyaránt. Az általa vezetett Hassler Énekegyüttessel, a Miskolci Egyetem Női­karával és a Miskolci Bartók Kórussal rangos díjakat nyert különböző versenyeken.

Sándor Zoltán úgy fogalmazott, bár nagyon örül az elismerésnek, de kissé groteszk a mostani helyzet, hiszen hónapok óta nem lehet kóruspróbákat tartani, és rendezvények, fellépések sincsenek. Persze tudja: az elismerés az elmúlt évtizedeknek szól. Igaz, a díj még nincs a kezében, mert a díjátadó ünnepséget is csak online rendezték, de a szervezők azt ígérték: később megtartják a szokásos ünnepséget is.

Zongorával kezdődött

Sándor Zoltán egész életét a zene határozta meg. Ötéves korában kezdett el zongorázni. A kórusénekléssel csak a főiskolán találkozott, amikor felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Miskolci Tanárképző Intézetébe zongora szakra. Tagja lett a Reményi János vezette Miskolci Bartók Kórusnak, és két hónap próbaidőszak után már Olaszországba utazott a kórussal fellépni.

– Ez örök élmény maradt a számomra. Később felvettek a Zeneakadémiára karvezetés szakra, és amikor elvégeztem, nem zongoratanárként helyezkedtem el, hanem karvezetőként és zeneelmélet-tanárként. Jelenleg hat kórusom van, de nem tudom, helyes-e ez a szó, hogy van, mert hosszú idő óta nem tudunk se próbálni, se fellépni az ismert járvány miatt – fogalmazott a karvezető.

Az említett hat kórus: a Hassler Énekegyüttes, az „In Aeternum” Bartók Kórus, a Miskolci Egyetem Nőikara és Vegyeskara, a Szerencsi Hegyalja Pedagóguskórus és A Művelődés Háza Kamarakórusa Sárospatakon.

Hogy fér bele ennyi kórus az idejébe? – kérdeztük.

Sándor Zoltán elmondta, az egyetemi kórusok tulajdonképpen benne vannak az órarendjében, a többi énekkarral pedig a délutáni és esti órákban próbál. De örömmel csinálja, hiszen a kórusok olyan mikroközösségek, amelyekkel jó találkozni, a kórustagokkal beszélgetni, gyakorolni, új műveket tanulni.

A zene erejével

A karnagyot kérdeztük a sikerekről is. Mint fogalmazott, vannak szép versenyeredményeik, de a kóruskultúrának igazából nem ez a legjelentősebb értéke.

– Persze nagyszerű érzés, amikor hazahozunk valamilyen díjat, de még nagyobb siker, hogy a zene erejével össze lehet tartani az embereket. Nagy öröm, hogy jönnek próbára, ott vannak, figyelnek és fejlődnek. A kóruséneklésnek ez az igazi értéke – mutatott rá a karnagy.

Elmondta azt is, hogy igazából azok lesznek lelkes kórustagok, akik gyerekkorukban valamilyen formában kapcsolatba kerültek a zenével. Ha ez csak felnőttkorban történik meg, akkor nem olyan erős az érdeklődés. Azonban örömmel mesélte, hogy az egyetem női karából szinte mindenki jelentkezett, hogy az online órák mellett személyes kóruspróbák is legyenek, természetesen kis csoportokban, egyszerre 4 főnek és a szigorú egészségügyi szabályok betartásával.

Várakozó álláspont

Azzal folytatta, az elmúlt években olyan intézkedések születtek, amelyek nem tettek jót a kóruséneklés népszerűsítésének. Az alsó tagozatban például csökkentették az énekórák számát, és amatőr kórusokat ma már alig hívnak meg a Magyar Rádióba felvételre. Pedig ez korábban rendszeres volt.

– A jövővel kapcsolatban kettős érzés van bennem. A bezártság után lehet, hogy annyira kiéhezett mindenki a zenére és a kultúrára, hogy a tagok nagy lelkesedéssel jönnek majd próbára, de lehet, hogy épp az ellenkezőjét tapasztalom majd, mert nem tudom, milyen lelki állapotban érkeznek vissza az énekkarok tagjai. Várakozó állásponton vagyok, de szeretném, ha már holnap folytathatnám a munkát. Március 31-ére tervez az egyetem vezetése egy húsvéti koncertet, de nem tudni még, hogy ezt milyen formában rendezhetjük meg – tette hozzá a karnagy.

(A borítóképen: Sándor Zoltán: a zene erejével össze lehet tartani embereket)