Versek

2021.02.28. 08:00

Amikor az egy+egy minimum három

Ingyenesen elérhetővé tette honlapján feLugossy László köteteit a MissionArt Galéria.

20191216 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország Műút lapszámbemutató, és feLugossy László könyvbemutatója a Miskolci Galériában. képen: feLugossy László festő

Fotó: Kozma István

Mindenes művész – ezt írja a Sárospatakon élő és alkotó feLugossy Lászlóról a képeinek kiállítása, katalógusokban való megjelentetése mellett szövegeinek, verseinek kiadásával is foglalkozó, Miskolcon alapított MissionArt Galéria. Négy verseskötetét adták ki eddig.

Hozzáadott érték

Miután utóbbi köteteinek bemutatói a járvány miatt rendre elmaradtak, terjesztésük nehézkes, a galéria tulajdonosai úgy döntöttek, közreadják ezeket, hogy ingyenesen, szabadon olvashatók legyenek az interneten, a MisionArt weboldalán.

Erre a közvetlen apropót az adta, hogy megjelent Nagygéci Kovács József írása az utóbbi két kötetről az Alföld folyóirat hasábjain.

„Az egykori ikonikus Bizottság zenekar alapító tagja, klasszikus filmek szereplője, ez a crossover művész ezúttal is olyan könyvtárgyakat alkotott, ahol az 1+1 nem kettő, hanem minimum 3, a szövegek és a képek interakciójuk révén legalább egy harmadik műalkotást is létrehoznak – olvasható az elemzésben.

A kiadványokat feLugossy Laca jó barátja, a Párizsban élő festőművész, Aatoth Franyo tervezte.

(A borítóképen: feLugossy László, dupla kötetének miskolci bemutatóján)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában