kiállítás

2021.01.24. 13:30

Közel 300 kiállítás van a hátuk mögött

Negyvenöt éves a diósgyőri alkotóközösség. A képzőművészek nemcsak Magyarországot járták be, de a világ számos országába is elvitték hazánk és Miskolc kulturális jó hírnevét.

Hegyi Erika

Idén ünnepli 45. születésnapját a Diósgyőri Képzőművész Stúdió ‘76. A stúdió tagjai a magyar kultúra napján, január 22-én tartották volna reprezentatív, jubileumi kiállításukat Diósgyőrben, az Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központban, de a koronavírus-járvány közbeszólt. A kiállítás később nyílik, amikor a járványhelyzet már lehetővé teszi, azt viszont a vírus nem akadályozta meg, hogy beszélgessünk Kletz László Lajossal, MSZOSZ – Kondor Béla – Gyémánt – és Nívódíjas képzőművésszel, képzőművészeti menedzserrel , a Diósgyőri Képzőművész Stúdió ' 76 alapítójával és vezetőjével.

A kezdetekről szólva elmondta: 1976. január 20-án kaptak a Lenin Kohászati Művektől egy műtermet, akkor jöttek össze először hivatalosan, és bontottunk pezsgőt ennek örömére.

- Már akkor megfogadtuk, hogy a nemzetet fogjuk szolgálni és nem a politikát. Nos ezt sikerült maradéktalanul betartanunk. A 45 év alatt nemcsak Magyarországot jártuk be, de a világ számos országába is sikerült eljutnunk, elvinni hazánk és Miskolc kulturális jó hírnevét. Közel 300 kiállítással a hátunk mögött büszkén elmondhatjuk , hogy mindezt állami támogatás nélkül , saját erőből értük el. Nem hőzöngtünk, nem hőbörögtünk, sok esetben összeszorított fogakkal haladtunk, de haladtunk töretlenül előre, hiszen ezért álltunk össze, ezt vállaltuk! Nem volt tagdíjunk, igazolványunk, se zászlónk, csupán a képzőművészet szeretete és tisztelete mellett a közös érdek tartott össze bennünket – fogalmazott a stúdió vezetője.

A kultúra szolgálatában

Hozzátette: jelenleg a járvány miatt három kiállításuk van függőben, közöttük a jubileumi kiállítás is, de ahogy engedélyt kapnak rá, azonnal pótolják.

- Tisztelettel és szeretettek köszönjük Miskolc művészetét szerető közönségének, hogy végig kitartott a Diósgyőri Képzőművész Stúdió '76, Magyarország első önálló, független és szabad, egyben az egyik legeredményesebb országos képzőművészeti alkotóközössége mellett. A képzőművészeti alkotócsoport 45 éve áll a magyar kultúra szolgálatában. Sok dicsőséget hoztunk ennek a városnak majd egy fél évszázadon át, csalódást. szégyent soha – hangsúlyozta Kletz László Lajos.

Kiemelte: a magyar kultúra napja tiszteletére és a Diósgyőri Képzőművész Stúdió ' 76, negyvenötödik évfordulója alkalmából az országos alkotóközösség eredményes művészi tevékenységük elismeréseképpen az alábbi művészeinek adott Nívódíjat: Béres János képzőművész, Boncsér Árpád szobrászművész, Hadházy-Molnár Attila festőművész, Horváth Zoltán festőművész és Kavalecz Lajos szobrászművész.

Az elismeréseket a veszélyhelyzet után megnyíló jubileumi kiállításon vehetik át a díjazottak.


Diósgyőri Képzőművész Stúdió ' 76 tagjai

Bakos – Szél Kata, Balogh Andrea, Békési Edina Katalin, Béres János, Boncsér Árpád, Borsos Mária, Bujdosó Lilla, Eisele Gyula, Hadházy – Molnár Attila, Horváth Zoltán, Csontos Éva, Kavalecz Lajos stúdióvezető-helyettes, Kis Monika, Kletz – Bártfai Judit, Kletz László Lajos stúdióvezető, Kopcsó Andrea, Necefor Zoltán, dr, Reinecker Szandra, Szegvári Péter, Szelekovszky Magdolna, Szurdoki Judit, Técsi Ágnes, Vecsei László Ezékiel

(A borítóképen: A Diósgyőri Képzőművész Stúdió '76 negyven éves jubileumi, reprezentatív kiállításának ünnepélyes megnyitója Kazincbarcikán, a Mezey István Művészeti Központ kiállítótermében korábban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában