Interjú: Keszég Lászlóval

2020.11.01. 14:00

Nincs mese, ha baj van, el kell ismerni

Előadás az életközepi válságról. Annyira vicces és annyira szomorú, mint maga az élet.

Hajdu Mariann

Forrás: GÁLOS MIHÁLY SAMU

Fotó: Galos Mihaly Samu

Az amerikai kortárs író, Tracy Letts Linda Vista című vígjátékát játssza a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza október 31-től. Ősbemutatóról van szó, hiszen ezt a darabot sem Magyarországon, sem a környező országokban nem játszották még. A rendezővel, Keszég Lászlóval beszélgettünk.

Linda Vista – azt hinnénk, egy hölgyről van szó, pedig nem. Mit jelent valójában?

A Linda Vista egy kaliforniai lakónegyed neve, ide költözik a főszereplőnk, Wheeler (Harsányi Attila) egy katasztrofális válás után, ahol párkapcsolati kísérletek útján igyekszik talpra állni. A Linda Vista szép kilátást jelent. Lehet úgy is érteni, hogy nagyon szép kilátásokkal éli egy ilyen ötvenes férfi az életét. Persze nem éppen pozitív hangsúllyal.

Miért döntöttek Tracy Letts darabja mellett?

Már rendeztem az Augusztus Oklahomában című színművét, ismerem más darabjait is. Aztán a színház egyik művészeti tanácsi megbeszélésén a dramaturg, Lőrinczy Attila említette a Linda Vistát, és én kértem, küldje át az eredeti darabot. Biztos voltam benne, hogy nagyon jó, mint az összes többi, és ahogy olvastam, már tudtam is. Attila lefordította, így vágtunk bele. Ősbemutató lesz, hiszen nemhogy Magyarországon, de a régióban sem játszották még sehol. Realista mű, de azért van benne valami nagyon groteszk is. Pontosan annyira vicces és annyira szomorú, mint maga az élet. Nagyon pontosan ki lehet tapogatni, hogy milyen is maga az ember egy viszonyon belül, milyen tévutakra tud tévelyegni, milyen bizonytalan minden, amit csinál, amihez csak viszonyul. Wheeler életére a midlife crisis, azaz az életközepi válság jellemző, annak rendkívül pontos, vitriolos humorral, lényeglátóan megragadott folyamata. A darab természetesen erős teatralitással is dolgozik, mert ez az ember nemhogy javít, hanem az összes lépésével még ront is önmaga és a környezete életén, míg bele nem hullik egy gödörbe. A darab végén talán egy kis reményt kapunk, hogy ki tud jönni belőle.

A történtek közben sokszor kínunkban nevetünk, mert annyira ismerős egy-egy jelenet mindegyikünk életében, és vannak nagyon komolyan tragikus pillanatok is. Mintha egy Woody Allen-filmet és egy Csehov-drámát gyúrnánk össze.

Az előző korosztályokra még kevésbé, de a mai 40–50 évesekre egyre gyakrabban jellemző, hogy életük közepe felé teljesen új életet kezdenek, akárcsak Wheeler. Ez teszi a darabot aktuálissá?

Egyértelműen. A saját életemből kiindulva, a gyerekem iskolájában nagyon nagy számban vannak elvált szülők gyerekei. Majdnemhogy ők vannak többségben. Az más kérdés, hogy lehet ezt is jól kezelni, minden az őszinte kommunikációtól függ. Ám a mi férfi hősünk nem mer magával szembenézni, nem mer leállni egy pillanatra sem, nem akarja elismerni, hogy problémái vannak, és ezért egyre mélyebbre és mélyebbre csúszik. Nincsenek össztársadalmi statisztikáim, de úgy érzem, valós probléma, hogy sokaknak újra kell kezdeni akár szándékosan, akár kényszerűségből. De ha pozitívan vagy viccesen nézzük a dolgot, akkor azt is lehet mondani, hogy az 50 az új 30. Ez is benne van, ki tudja.

Talán sokan hasonlítanak ebben a generációban Wheelerre, aki büszke a kialakult értékeire, életvitelére, nem akar lejjebb adni, és nem akar szembesülni azzal sem, hogy ő maga is hibás. Tele van sérelmekkel, sebekkel, rigolyákkal.

Épp ez a probléma, hogy nem szembesül a hibáival. Az ő szemszöge az a kuckó, ahonnan rátekint a világra, az neki kényelmes, és ez nagyon sokáig működött is. A leghíresebb szövegelő volt korábban, ezzel rengeteg sikert ért el, de ez el is fedte azt a hatalmas mennyiségű problémát és azt az óriás tévedésláncolatot, amit elkövetett. Ha tud a néző profitálni valamit ebből az előadásból, akkor az az, hogy nincs mese, ha baj van, azt el kell ismerni. Mert Wheelerről el lehet mondani, hogy gyermekének az anyja nem volt vele toleráns, biztos, hogy sokszor szándékosan, szemét módon tett azért, hogy ne találkozzon a fiával, de ennyire gyorsan feladni, ahogy azt Wheeler tette, az már a férfi sara. Nem jó ez a típusú önimádat, önfontosság: ez lehet egy másik értelmezése a darabnak. Nem lehet mindent a körülményekre fogni. Voltak igazságtalanságok, de ő maga a felelős a sorsáért.

Mondja, hogy látszik a darab végén némi reménysugár. Megtalálhatja Wheeler a kiutat?

Több hét próba után úgy látom, hogy igen. Rengeteg meló van még előtte, ráadásul olyasvalakire talál rá, aki eszébe sem jutott, és ugyanannyira komoly ideggóc, mint ő, de szívós, toleráns melóval elérhető valami. De az is lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy egyedül folytatja. Ám elért egy olyan pontra, ahol az összes hazugságtól, ami működtette, megszabadul. Innentől már valami új fázisba jut. És ez is reménysugár. Megszabadul a hatalmas tehertől, minden hibája napvilágra kerül. Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy újrakezdje, ha az önhazugsággal képes leszámolni. Bár ebben a darabban ez olyan mértékben felfokozódik, hogy a vihar, amibe belekerül, majdnem elpusztítja. Ám ez nemcsak pusztító vihar, hanem egyben tisztítótűz is.

Szabaduljunk meg az önhazugságainktól. Ez csak ennek a generációnak a problémája?

Szerintem mindenkié. A nemzedéké is és a darab minden szereplőjéé, így tud ez parfümszerű csöppé válni. Mert ez a darab nagyon sok sorsnak, elhalasztott lehetőségnek az esszenciája.


Tracy Letts: Linda Vista

vígjáték

Fordította: Lőrinczy Attila

Magyarországi ősbemutató: 2020. október 31., Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház

Wheeler: Harsányi Attila Jászai-díjas

Margaret: Nádasy Erika

Minnie: Prohászka Fanni

Paul: Lajos András

Michael: Fandl Ferenc

Jules: Szirbik Bernadett

Anita: Rusznák Adrienn

Díszlettervező: Árvai György Jászai-díjas

Jelmeztervező: Szűcs Edit

Dramaturg: Lőrinczy Attila

Zene: Zságer-Varga Ákos

Rendező: Keszég László

(A borítóképen: Keszég László: ez a darab nagyon sok sorsnak, elhalasztott lehetőségnek az esszenciája)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában