online vetélkedő

2020.10.22. 11:00

Online volt az idei KulTÚRA

A harmadik fordulóban háromszázan válaszoltak a kvízkérdésekre, ráadásul százan mindre hibátlanul.

Forrás: ÉM

Véget ért a KulTÚRA borsodi tájakon című kvíz 3. fordulója.

Az online vetélkedő sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mostani alkalommal háromszázan válaszolták meg a kérdéseket, és több mint százan adtak valamennyi feladványra megfelelő választ.

A megye értékeit keresték

A játék első fordulóját idén tavasszal a járványügyi helyzetre való tekintettel hirdette meg a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, mely folytatva kezdeményezését most ismét lehetőséget biztosított azoknak az olvasóknak, akik nem tudtak rendezvényeiken személyesen részt venni. A vetélkedő 3 fordulója során összesen több mint ötszázan küldték el megfejtéseiket, és több mint 250-en adtak valamelyik kérdéssorra megfelelő választ.

A fejtörő igyekezett még inkább felhívni a figyelmet Borsod-Abaúj-Zemplén megye épített örökségeire, kulturális és történelmi értékeire. A 3. fordulóban helyes megfejtést beküldő 108 versenyző közül sorsolással döntötték el, hogy kik kapnak könyvtári ajándékcsomagot.

A nyertesekkel a könyvtár hamarosan felveszi a kapcsolatot.

A nyertesek

Bacsó Tibor, Pusztafalu

Baksi Bertalan, Felsődobsza

Kovács József, Gömörszőlős

Mátyás Anita, Bodrogkisfalud

Novákné Molnár Fanni, Szerencs

(A borítóképen: Sorsolással döntötték el a jutalmak sorsát)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában