Madármentők

2020.10.19. 14:30

Két díjat is kapott Az Ispotály

Kovács István filmje a Mályi Madármentő Állomás áldozatos munkáját mutatja be.

Novák Krisztina

20200303 Miskolc Kovács István operatőr készített egy dokumentum filmet a Máyli Madármentő Állomásról, Az Ispotály címmel. fotó: Bujdos Tibor (BT) Észak-Magyarország

Forrás: BT

Fotó: Bujdos Tibor

Az augusztusi XI. Bujtor István Filmfesztiválon a leghumanistább dokumentumfilmért járó szakmai dicséretet zsebelhette be Az ispotály – Madarakról, emberségről címet viselő alkotás, néhány napja a IV. Hét Domb Fesztiválon közönségdíjjal jutalmazták, a Vas-Film – Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon pedig elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját.

– Egyedül a Bujtor Filmfesztiválon tudtunk személyesen is jelen lenni, a másik kettő már online zajlott, de így is fantasztikus érzés – vallott élményeiről Kovács István. – Korábban is készítettem már dokumentumfilmeket – például a megyaszói fúvószenekarról is –, de eddig még nem volt részem ilyen elismerésekben. A jövőben is részben olyan témákat szeretnék keresni amelyek helyi vonatkozásban jelentősek és olyan emberekről vagy csoportokról szólnak, akik köztünk élnek, de valamiért még nem kerültek a nagyvilág színe elé. Természetesen az állatvédelemmel is szeretnék továbbra is foglalkozni.

A filmestől megtudtuk, hogy decemberben jelenik meg Az Ispotály második része, Szárnyak sorsa alcímmel, amely a nyári időszakot dolgozza fel. Elmondása szerint megpróbáltak szintet lépni mind történetben, mind terjedelemben, hiszen ebben az esetben már konkrét cselekményről is beszélhetünk. A dokumentumfilm végigkíséri egy pár hetes gólyafióka bekerülését és felcseperedését, egészen a két és fél hónappal későbbi szabadon engedéséig, és ezzel párhuzamosan mutatja be a madármentő állomás mindennapos tevékenységét.

Kovács István úgy véli, hogy Az Ispotály eddigi pályafutásának legerősebb munkája. Kedves, érzelemdús, elgondolkodtató, amelynek színvonalát tovább emeli Colin Towns angol zeneszerző lehengerlő zenéje és Bánfi Kata színésznő narrátori munkája.

(A borítóképen: Kovács István mályi madármentős filmje több elismerést is kapott)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában