Interjú: Lajos Andrással

2020.09.27. 16:00

Nem kell megfelelni, egyszerűen élni kell

A „Mentés másképp” című készülő magyar nagyjátékfilmben kapott főszerepet Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház művésze.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Éder Vera

Az ominózus krimi-vígjátékot egy fiatal elsőfilmes írta, rendezi, és a film producere is egyben. Rózsa Gábor hajdúböszörményi születésű, a Debreceni Egyetemen végzett közgazdászként. Már egyetemistaként is a filmezés érdekelte. Eddig reklámfilmeket, videó­klipeket készített. Ez az első nagyszabású filmes munkája. Két és fél éve kezdte írni a forgatókönyvet, utána egyévi produceri munkával próbált pénzt szerezni a film elkészítéséhez. Végül úgy döntött nagyrészt önerőből, családi, baráti segítséggel fogja megvalósítani. A stáb több tagja önkéntesen vállalta, hogy munkáját adja a produkció létrejöttéhez. A film bemutatóját 2021 tavaszára tervezik.

Mit szólt, amikor felkérte önt a szerepre a rendező?

Nekem nagyon tetszett, hogy annyira szeretné megvalósítani az álmát, hogy önerőből is vállalja. Ha valaki mindenféle támogatástól függetlenül szeretné leforgatni a filmjét, akkor az egy nagyon fontos elhivatottság.

Azonnal elfogadta a felkérést?

Természetesen először elolvastam a forgatókönyvet, majd megbeszéltünk minden részletet a forgatási napokkal, helyszínekkel kapcsolatban, hogy hogyan tudom összeegyeztetni a színházi munkámmal, és csak ezután mondtam igent.

Hogyan talált önre?

Online keresett színészeket a megírt karakterekhez. Krisztiánt játszom a filmben, aki nagyon karakán, ­határozott üzletember. Megköveteli a teljesítményt a munkatársaktól, akiket meg is fizet, ha a profit lehetővé teszi. Az érzelmeket azonban kizárja. A külsőm is illett valószínűleg az elképzeléshez, de inkább a már játszott szerepeim lehettek segítségére a döntésben.

Miről szól a film?

A történet középpontjában Dóra áll. A lány depresszió­ban szenved, az édesapja ezért megbízást ad egy fiatalembernek, Márknak, hogy különleges módszerével zökkentse ki a lányt ebből az állapotból. Márk – aki valaha pszichológusnak készült – először elutasítja a felkérést, de végül mégis kötélnek áll. A terápia lényege, hogy a legkülönfélébb helyzetekbe kell hozni a lányt, az érzelmeire hatni. Mindezt az alany tudtán kívül, hogy ne érezze, ez terápia. Én Márk főnökét alakítom a filmben. Egy könyvelőiroda tulajdonosaként nem nézem jó szemmel, hogy az alkalmazottam (Márk) órákra eltűnik, és nem végzi megbízhatóan a munkáját. Emiatt számtalan vitánk van, szellemi ellenfelek vagyunk a filmben. Hét főszereplője van a produkciónak. A hét karakter megfelel a hét bolygóminőségnek. Én a Merkúrt jelképezem, aki racionális, a kereskedelemmel foglalkozik, az emberi talpraesettséget hordozza magában.

Mire utal a film címe?

Dóra, a főhősnő megmentésére irányul minden cselekmény. Maga a forgatókönyv nagyon izgalmas, tele van fordulatokkal. A legmeglepőbb az volt számomra, hogy azt hittem, itt a vége, és a történet még folytatódik tovább. Az az üzenete, és reményeink szerint ezt fogja a nézőknek is jelenteni, hogy az élet több mint kötelességek folyamatos teljesítése. Kezdd el élni a saját életedet, ne csak megfelelni próbálj az elvárásoknak!

Hogyan zajlottak a forgatások?

Egy része már lezajlott a nyáron, de még néhány jelenetet fel kell majd vennünk. Nagyrészt Debrecen környéki helyszíneken dolgoztunk. Például „Dóra házában” is, ami egy kétszintes családi ház, ahol a forgatókönyv szerint sok bonyodalom adódik. De diszkóban, bárban, irodában is játszódik a történet. Az esküvői jelenetet pedig egy kastélyszállóban vettük föl, ahol a színészek mellett közel száz önkéntes statiszta is szerepelt. Akkor például éppen nagyon meleg volt, a tűző napon kellett dolgozni, de mindenki – felnőttek, gyerekek, fiatalok – nagy türelemmel és odaadással viselte. Számomra lenyűgöző mind a stábtagok, mind a statiszták hozzáállása. A magam részéről maximális felkészültséggel, szövegtudással igyekszem érkezni a forgatásokra. Persze van egy elképzelésem a szerepről, amit a rendező a karakter megformálása kapcsán hangolni szokott. Illetve a helyszínek nyújtotta lehetőségek is hozzátesznek ahhoz, hogy majd a vásznon milyen lesz „Krisztián”.

Miben más a film és a színház?

A színházban hat hétig tart egy próbafolyamat. Minden próbán elmondjuk a szöveget, amihez rögzül egy gesztus, és maga az érzelmi út, amit a szerepíven keresztül bejár a színész. A filmben nincs erre lehetőség. Ha magamban elmondtam a szöveget sokszor, akkor is a forgatáson mondom el először emberek előtt. Van próbanap, de az összes jelenetet nem tudjuk átvenni. Akkor tud az ember magabiztos lenni, ha felkészült. A filmszerep megformálásában bátran tudok támaszkodni ez idáig megszerzett színházi tapasztalataimra.

(A borítóképen: Lajos András: „Ha valaki mindenféle támogatástól függetlenül szeretné leforgatni a filmjét, akkor az egy nagyon fontos elhivatottság...”)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában