zeneipar

2020.08.07. 19:00

Koncert van, de bajban a szakma

Megyénk nagyobb koncertjeit megtarthatják, ha ülőhelyekre szólnak a jegyek.

Hajdu Mariann

Fotó: Erdős József

Korábban, amikor a járványhelyzet miatt erősen szigorították az 500 látogató feletti zenés, táncos rendezvények megtartásának szabályait, augusztus 15-ét jelölték meg határidőként. Sokan várták a július végi kormánydöntést, hátha feloldják a korlátozást, ám ez nem történt meg. A kormány ugyanis úgy ítélte meg – jelentette be múlt csütörtökön Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter –, hogy kockázatos lenne a nyitás, azaz továbbra is fenntartják a korábbi szigorítást. A döntés rosszul érintette a koncerteket, nagyobb rendezvényeket szervező ipart, több, augusztusra, kora őszre tervezett fesztivált, egyéb szabadtéri, nagyszabású programot kellett így lemondani.

Csak fix helyre

Miskolcon a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. a Lovagi tornák terére szervezett nagyobb koncerteket, előadásokat augusztus végére. Mint megtudtuk, ezeket meg tudják tartani, hiszen a hatályos rendezvénytartási előírásoknak és biztonsági feltételeknek megfelelnek a rendezvények, a Rúzsa Magdi- és Halász Judit-előadásokat, valamint a Dumaszínház korábban meghirdetett időpontját érinti ez a döntés. Igaz, 500 fő feletti lesz a létszám, de konkrét ülőhelyekre szólnak a jegyek.

„A szervezők fokozottan ügyelnek a székek és mosdók fertőtlenítésére, a vendégeket pedig arra kérik, használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket és viseljenek szájmaszkot. A koncertekre valamennyi belépőjegy fix helyre szól”, olvasható a központ közleményében.

Betartják a szabályokat

Ugyancsak megtartják a Tokaji Fesztiválkatlanba szervezett programokat is, mint például augusztus 19-én az István, a király rockoperát. Ők is a nyár végében bíztak szervezéskor, a korábbi időpontokra nem voltak tervezett eseményeik.

– Szabadtéri, ültetett programjaink vannak, ezeket megtarthatjuk – mondta dr. Fintor Gábor, a Kulturális és Konferencia Központ intézményvezetője, a Fesztiválkatlan ügyvezetője. Ő is hangsúlyozta, hogy az egészségügyi előírásokat szigorúan betartják. A tokaji Paulay Ede Színház előadásaira is ugyanez vonatkozik, sőt ők szervezik a nyár végi Zempléni Fesztivál néhány koncertjét is hasonló paraméterekkel, amely augusztus 14-től 23-ig tart.

– Mi komolyzenei, valamint jazzkoncereteket kínálunk több, kisebb helyszínen, így nincs akadálya ezek megtartásának – mondta Turjányi Miklós, a fesztivál igazgatója. Hangsúlyozta, a jegyek ülőhelyekre szólnak, nem lesz szabadon jövés-menés, és betartják a fertőtlenítési szabályokat, ügyelnek a tisztaságra.

A miskolci Helynekem koncertjei sincsenek veszélyben, tudtuk meg Hankó Vanda tulajdonostól, rendezvényszervezőtől.

– A nagy, szabadtéri fesztiválokat érinti főleg a döntés, ők korábban augusztus végére, kora őszre tették át az időpontjaikat, ám most azokat is le kell mondaniuk – mondta. A Helynekem nagytermébe 400 vendég fér el, így ők megtarthatják rendezvényeiket. Ám attól nagyon is tart, hogy a járvány miatt a teljes rendezvényszervezői szakma veszélybe került, és ez őket is érinteni fogja. – Leállt a fesztiválszezon, kérdés, a zenészek, zenekarok, a rengeteg háttérmunkás hogyan vészeli át ezt az időszakot. Sokan maradtak munka, bevétel nélkül, nem tudni, hogyan tudnak majd újrakezdeni.

Kötelezettség nélkül

Ezt erősíti meg Tímár Krisztián gitáros-énekes is, aki több zenekar (Zenegép, Rat Rod, Kalóz Capriccio, Vadkelet) tagja, különböző formációkkal klubokban, autós-, motoros- és egyéb fesztiválokon, falunapokon is rendszeresen fellépnek. Legalább is az idei évig. Február végétől ugyanis havonta 6-8 koncertjük maradt el. A múlt heti bejelentés óta ez tovább folytatódik, augusztus végére, őszre már voltak időpontok a naptáraikban, de most ezeket is sorban mondják vissza. Nincs mit tenni, a szerződésekben az olvasható, a vírus miatt ezt kötelezettség nélkül megtehetik. Krisztiánnak a zenélés mellett más munkája is van, de pénztárcájukat erősen megsínyli a havi 100 ezer forint körüli mínusz.

(A borítóképen: A Tokaji Fesztiválkatlanban megtartják a tervezett koncerteket, előadásokat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában