Pózdium

2020.07.29. 12:00

Koronavírus után újra póZdium

Telt házzal és Alföldi Róberttel indult újra az egykori kohászvárosban a póZdium.

Szaniszló Bálint

Forrás: MW

A koronavírus-járvány miatt érthetően szünetelt, a napokban nagy érdeklődés mellett folytatódott Ózdon a városi televízió produkciója. A póZdium egy tíz részből álló talkshow, amelynek havonta egy népszerű, közéleti szereplő a vendége, akivel közönség előtt beszélget

a műsorvezető.

A város vendégei

A kitalálók olyan vendégekben gondolkodtak, akik vagy már nagyon régen, vagy még sohasem jártak Ózdon, akik országosan is nagyon népszerűek. Minden programot egy helyi közreműködő vezet fel, aki ezzel is bemutatkozási lehetőséget kap, nemcsak a pódiumon, hanem a televízió-műsorban is.

Irány az ózdi Olvasó!

Az alapelveknek megfelelően egyre növekvő nézőszám mellett országosan ismert művészekkel, médiaszemélyiségekkel futott hónapokon át a póZdium. Az Ózdi Városi Televízió harmincéves történetének eddigi legnagyobb produkciója révén a közönség Ábel Anita, Palya Bea, Lakatos Márk, Szinetár Dóra és Mautner Zsófi életébe és pályafutásába is betekintést nyerhetett.

A koronavírus-járvány azonban az élet más területeihez hasonlóan itt is felforgatott mindent. A több hónapos kényszerszünet azonban úgy tűnik, nem ártott a sorozat népszerűségének. Az enyhítő intézkedéseknek köszönhetően a napokban Alföldi Róbertet láthatta vendégül

az Olvasó. A beszélgetést Vámos Fruzsina és Szaka Attila előadása vezette fel, ők a Zuhanás című darabjuk egy részletével készültek. A Jászai Mari-díjas színész, rendező 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház igazgatója volt. Művészetét több állami és szakmai elismeréssel is díjazták. Sok humorral, kendőzetlen őszinteséggel beszélt pályájának fő állomásairól, és azokról az emberekről, akik nagy hatással voltak rá.

Esztergályos Cecília érkezik

A póZdium a következő hónapokban is sztárvendégeket visz el Ózdra. A tervek szerint szeptember 7-én Esztergályos Cecíliával beszélget Bukovinszky Zsolt, az Ózdi Televízió ügyvezető-főszerkesztője, a helyi közreműködők az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai lesznek. Október 5-én Oláh Ibolya látogat Ózdra, azon az estén Berki Alex énekel.

(A borítóképen: Alföldi Róberttel indult újra a póZdium)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában