Csodamalom Bábszínház

2020.06.29. 17:00

Szeptembertől pótolják az elmaradt bábszínházi előadásokat

A járvány miatt csak az utolsó két bemutató maradt el a Csodamalomban.

Hegyi Erika

Fotó: Ádám János

Annak ellenére, hogy a Miskolci Csodamalom Bábszínház munkáját is félbeszakította a koronavírus-járvány, a művészek 300 előadáson játszottak és közel 28 ezer nézőjük volt ebben az évadban. Ezt Szabó Attila, az intézmény igazgatója mondta el a csütörtöki évadzáró társulati ülésen.

Felidézte: márciusban épp egy próbafolyamat közepén kellett bezárniuk, akkor a Pom Pom meséi előadásuk bemutatójára készültek. Ezt március végén és áprilisban szerették volna játszani. Szintén elmaradt a Süsü, a sárkány, aminek felújított változata májusban került volna a közönség elé.

– Tulajdonképpen nagy kár nem ért minket, hiszen az évadunk oroszlánrészét lejátszottuk, a bemutatók közül csak az utolsó kettő maradt el. Felvettük a kapcsolatot a szervezett csoportokkal, iskolákkal, és megállapodtunk, hogy az elmaradt előadásokat a következő évadban pótoljuk – jelezte az igazgató.

Kiemelte: a nagyobb veszteséget a Lázár Ervin Program kapcsán elhalasztott előadások okozták, hiszen ezekre a tankerületekkel már megkötötték a szerződéseket. Így szeptemberben és októberben mintegy 30 előadást kell pótolniuk. Komoly feladat lesz, hiszen mindez rátevődik a következő évad munkatervére.

Minden kisdiák

– A Lázár Ervin Programnak köszönhetően az ország minden iskolás diákja évfolyamonként különböző előadó-művészeti produkciókat tekinthet meg állami támogatással. Az első és második osztályos gyerekek bábszínházi előadásra mehetnek. Tehát a tanév folyamán Miskolc és a megye összes kisdiákjának játszottunk és játszunk szeptembertől. A legtöbb iskolába mi mentünk el, a kisebb településekről pedig a közeli város művelődési házába jöttek el a gyerekek a bábszínházi előadásunkra. A szervezést a tankerületi központok vállalták, melyek mindenben segítségünkre voltak – sorolta Szabó Attila. Hozzátette: egy-egy bábelőadás után nem szűnt meg az élmény, azt követően a pedagógusok többféle, kreatív módon folytatták a látott mesék feldolgozását.

Elmondta azt is: született egy házon kívüli előadásuk is, A kis herceg, ami a debreceni Csokonai Színházzal közös, látványos produkciójuk. Ebben az évadban Debrecenben mutatták be, a következő évadban viszont Miskolcon játsszák. A társulat nyáron külső helyszíneken tart előadásokat, falunapokon, fesztiválokon, egyéb közösségi rendezvényeken. A bábszínház a jövő évadra nem hirdet bérletet, mindig a soron következő előadásukat értékesítik majd.

(A borítóképen: A bábszínház társulata és dolgozói)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában